Hirdetés

Elhunyt Richard Roundtree, az első fekete akcióhős

|

A Shaft filmek Golden Globe-díjas sztárja 81 éves volt.

Hirdetés

Néhány hónapos küzdelemet követően október 24-én elvitte a hasnyálmirigyrák Richard Roundtree amerikai színészt, aki Gordon Sparks 1971-es, Shaft című akcióthrillerében bújt először John Shaft nyomozó szerepébe - írja a The New York Times. A mindössze 500 ezer dollárból forgatott produkció csak az Egyesült Államokban 12 milliót kaszált, így nem meglepő, hogy pár éven belül két folytatás, majd jóval később egy kvázi remake is készült, mely szintén kapott folytatást. Az utóbbiakban Roundtree már csak mellékszereplő volt, akitől a staféta előbb a fiához (Samuel L. Jackson), majd az unokájához (Jessie T. Usher) vándorolt.

Az 1942-ben született Roundtree ígéretes footballkarrierjét és egyetemi tanulmányait adta fell azért, hogy színész lehessen, és ha onnan nézzük, hogy máig az blaxploitation filmek ikonikus alakjának számít, nem csinált rossz cserét.

Hirdetés

Ügynöke, Patrick McMinn, aki 1987 óta képviselte, úgy fogalmazott, hogy "Richard munkája és pályafutása fordulópontot jelentett az afroamerikai férfi főszereplők kérdésében, hatását az iparágra nem lehet túlbecsülni." Egyébként Roundtree, aki fél évszázados pályafutása során játszott Clint Eastwood (Párbaj a városban) és Morgan Freeman (Hetedik) oldalán is, valamint egy alkalommal egy videojátékszereplőt is szinkronizált (Akuji the Heartless), nem igazán rajongott a negatív hangzású blaxploitation bélyegnek, ami elő is került egy 2019-es interjúban. Félrevezetőnek tartotta a fekete és a kizsákmányolás szavakból összegyúrt kifejezést, mivel ezek az alkotások sok embernek adtak munkát, és több, ma is aktív rendező és producer előtt nyitották ki az ajtót Hollywoodban.

Nyugodjék békében.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)