Hirdetés

Egy időre felhagy a filmezéssel Ryan Reynolds

|

A színész bejelentette, hogy Will Ferrellel közös filmje után hosszabb szabadságra megy.

Hirdetés

Mióta a 2016-os Deadpoollal minden korábbinál nagyobb ismertségre tett szert, Ryan Reynolds folyamatosan pörög: szerepelt a Deadpool 2 mellett a Pikachu, a detektívben, a Netflixen a Six Undergroundban, a Több mint testőrben és folytatásában, a Sokkal több mint testőrben, legutóbb pedig a Free Guyban láthattuk, de már készen várja a premiert a netflixes Red Notice (Különösen veszélyes bűnözők) is.

Nem kevés munka ez öt évre, értjük, hogy most pihenőre vágyik. Azzal együtt, hogy bejelentette, elkészült Will Ferellel közös filmje, az Apple TV+-on debütáló Spirited, azt is elmondta, hogy most hosszabb szabadságra megy.

Hirdetés

Nem tudni, ez mit jelent a Deadpool 3 szempontjából, aminek forgatását 2022-re időzítették be, de premierdátuma még nincs. Kevin Feige azt nyilatkozta, hogy a film a Marvel Filmes Univerzum része lesz.

Magát Reynoldst addig sem kell nélkülöznünk, a Red Notice és a Spirited mellett még egy The Adam Project című alkotásban is felbukkan jövőre, ennek forgatása elvileg szintén befejeződött már.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)