A héten visszatért a mozikba a Horrorra akadva széria egy új résszel, melyet az első két rész alkotói, a Wayans-testvérek valósítottak meg. Maga a film is meglehetősen kritikusan viszonyul a későbbi, David Zucker által rendezett epizódokhoz, de a páros sem rejtette soha véka alá, hogy mennyire nem kedvelték a harmadik és a negyedik részt.
Zucker, aki egyébként a klasszikus Csupaszt pisztoly filmeket is készítette, most a Polygonnak adott interjút elsősorban legújabb projektje, a Star of Malta kapcsán, viszont mivel épp aktuális a téma, a Horrorra akadva filmek kapcsán is megkérdezték a véleményét.
Elmondása szerint továbbra is elégedett mindkét résszel, amit ő készített, még akkor is, ha kissé más megközelítésben állt is neki, mint Wayansék. Elmondása szerint a testvérpárnak volt egy ötlete a harmadik részre, ám ahogy az Hollywoodban gyakran lenni szokott, akkora pénzt kértek, amit a stúdió nem akart kifizetni, ezért őt kérték meg helyettük, hogy készítse el a harmadik részt, ami ma is a kedvenc projektjei között szerepel.
"Marlon Wayans egyszer azt mondta: »A Wayans-stílust nem lehet lemásolni.« És én csak annyit mondhatok, hogy egyetértek velük, tényleg nem lehet. Éppen ezért nem készítettünk R-besorolású filmet. Nem csináltunk olyan undorító poénokat, amiket ők szoktak, és ez így van jól. Szerintem ők nagyon jók ebben. Nagyon viccesek, jól csinálják, de én PG-13-as besorolást akartam. Szurkolok nekik, és remélem, hogy a film sikeres lesz."
Hozzátette, a Paramount részéről jó döntés volt, hogy a jogok megszerzése után az eredeti alkotókat hozták vissza, szerinte ezt csak így lehet csinálni, és személy szerint bárminek szurkol, ami a moziba viszi az embereket.
Nektek mi a véleményetek? Szerettétek a Zucker-féle Horrorra akadva filmeket? Ha az újat már láttátok, az hogy tetszett? Mindenképp írjátok meg odalent, a kommentek között.