Nagyon hálás vagyok, hogy akkor lehettem gyerek, amikor J. K. Rowling megalkotta Harry Potter varázsvilágát. Nem voltam akkoriban az olvasás nagy kedvelője, az első (vagy egyik első, nem tiszták már az általános iskolás emlékeim) kötelező olvasmányt, a Vukot is képregényből ismertem meg, de a Harry Potter könyvekben jó volt elmerülni.
Fiatalok milliói éreztek hasonlóan, a felnőttek meg ha másnak nem, annak örülhettek, hogy nem kellett sokat gondolkodni a karácsonyi ajándékokon.
Az első Harry Potter film 2001-ben, két évvel az első könyv megjelenése után mutatkozott be, majd 2011-ig folyamatosan érkeztek a folytatások, a kötetektől nem sokkal lemaradva. Rowling és a Warner Bros. mindent megtett azért, hogy a rajongók tíz éven át ne unatkozzanak, és azok, akik együtt nőttek fel Daniel Radcliffe-fel, Emma Watsonnal és Rupert Grinttel, örökre beleszeressenek a Varázsvilágba. Nekik lesz igazán nagy élmény a Harry Potter 20. évforduló: Visszatérés Roxfortba, ami január elsején került fel az HBO GO-ra.
Varázslat
Sok dolog szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy a Harry Potter filmek olyan jók legyenek, amilyenek végül lettek. Az egyik, mint arra a műsor is hamar rátér, az, hogy sikerült olyan gyerekszínészeket találni, akik maradéktalanul illettek a szerepbe - lényegében nem is kellett alakítaniuk, elég volt, hogy önmagukat adták. Felidézik azt a történetet, amikor Harry Potter és az azkabani fogolyt rendező Alfonso Cuarón arra kérte őket, hogy írjanak esszét a karakterükről, Radcliffe 1 oldalban megoldotta, Watson 12 oldalt írt, Grint pedig nem adott be semmit, mert úgy gondolta, Ron is így tenne. Ez mindent elmond róluk és karaktereik viszonyáról.
Kellett az is, hogy tökéletes legyen köztük a szinergia (testvérekként tekintettek egymásra, ami például Hermione és Ron csókjelenetét extrán megnehezítette), olyan rendezők kapják a projektet, akik jól tudnak bánni a gyerekekkel és a tinédzserekkel, sajátjaikként kezelik őket, ha kell. Óriási szerencse, hogy Chris Columbus, Cuarón, Mike Newell és David Yates mind-mind ilyenek voltak, és hogy miközben megvalósították saját elképzeléseiket, tiszteletben tartották a cselekmény ívét is, figyelembe véve, milyen életkorban járnak a szereplők, és mennyire súlyos fenyegetést jelent épp Voldemort.
A castingcsapat kiváló munkát végzett a tanárok és további mellékszereplők kiválogatásánál is. Mind kedves, barátságos emberek, még az ellenszenves gonoszokat alakító színészek is. Ez is kellett ahhoz, hogy másokkal ellentétben a Harry Potter színészeiből ne legyen lecsúszott, tékozló drogfüggő, hanem vagyonukkal az elesetteket segítő, a világot jobbá tenni kívánó felnőttekké váljanak.
Ennyi idő után is?
Húsz év nem sok idő, de ha várnak még öt-tíz évet a találkozóval, könnyen lehet, hogy nem tudták volna így megcsinálni. Igaz, hogy a roxforti diákok most még csak a harmincas éveik elején járnak, de a felnőtt szereplők, különösen a tanárok közül sokan már akkor is 60 környékén voltak. Nincs már köztünk az első Dumbledore-t alakító Richard Harris (ő már 2002-ben elhunyt), Richard Griffith (Vernon Dudley), Alan Rickman (Piton), John Hurt (Ollivander) és Helen McCrory (Narcissa Malfoy) - róluk hosszabban is megemlékeznek, de igazán az sokkoló, amikor az elhunytak teljes listája megjelenik a képernyőn.
Michael Gambon (a későbbi Dumbledore) és Maggie Smith (McGalagony) hiányoztak, de szerencsére sikerült a 71 éves Robbie Coltrane-t (Hagrid), Ralph Fiennest (Voldemort), Gary Oldmant (Sirius Black), Jason Isaacset (Lucius Malfoy) és Helena Bonham Cartert (Bellatrix Lestrange) is elcsábítani, sőt, mesélt élményeiről a Dobbyt alakító Toby Jones is. Egyáltalán nem hiányzott ugyanakkor Rowling maga, aki 2019-es archív felvételekben jelenik meg néhány másodperc erejéig, de annak ellenére, hogy ő írta a könyveket, itt kívülállónak érződött volna.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.
A készítők nem követték a Jóbarátok: Újra együtt dramaturgiáját, nem próbáltak meg mindenkit belesűríteni a 98 perces játékidőbe, hanem sorra haladtak végig a filmeken, miközben a színészek vagy egymással, vagy a kamerának sztorizgattak, illetve archív felvételeket láthattunk a forgatásokról.
Nincs kvízezés, divatbemutató, meg semmi fölösleges sallang, ezért egy pillanatra sem törik meg az élmény, végig a nosztalgia keltette melegség járja át a nézőket - pár egészen megható pillanattal. A meglehetősen béna Roxforti Házak Bajnoksága után külön felüdülés ez, úgyhogy ha tehetitek, minél hamarabb szánjatok rá nagyjából másfél órát.
