Hirdetés

Brutálisan indult a The Boys utolsó évada

|

Spoileresen mesélünk a The Boys 5. évadának első epizódjáról, ennek tudatában folytasd az olvasást!

Hirdetés

Nem sokat vacakolt a The Boys az utolsó évad elején, mert az első rész végén rögtön kiesik a képletből az egyik legrégebbi fontos szereplő, A-Train, avagy a magyar fordítás szerint Expressz. A Prime Video sorozatának ötödik, egyben utolsó etapja április 8-án rajtolt el két epizóddal, és már a nyitányban világossá tette, hogy Eric Kripke nem csak üresen puffogtatta a nagy szavakat, amikor azt mondogatta, hogy most tényleg senki sincs biztonságban.

A készítők szerint A-Train halála nem hirtelen ötlet volt.

Kripke az amerikai IGN-nek arról beszélt, hogy az írókkal már korábban eldöntötték, valószínűleg neki kell elsőként mennie, mert Homelander iránta táplált dühe már akkor méreteket öltötte, hogy ezt nehéz lett volna tovább kerülgetni. A döntés mögött ráadásul egy elég erős kör bezárása is ott van, hiszen A-Train most úgy hal meg, hogy megpróbál elkerülni egy ártatlan nőt, miközben a sorozat legelején épp azzal indította be az egész történetet, hogy gondolkodás nélkül átrohant Hughie barátnőjén. Kripke szerint fontos volt, hogy a karakter végül hősként távozzon. Pipa, ez sikerült is.

Hirdetés

A szereplők megszólalásai alapján ez nem csak A-Train lezárása miatt volt egy fontos jelenet, hanem Homelander szempontjából is. Antony Starr szerint Homelander fejében ez egyszerűen egy szükséges elszámolás volt, mert úgy érezte, A-Train elárulta őt, és ezt a számlát ki kellett egyenlíteni. Jessie T. Usher közben arról beszélt, hogy a sorozatbéli szereplésének vége számára költői lett, és úgy érezte, ez a sors már régóta ott lebegett a karakter feje felett.

A mostani nyitányból így nemcsak az látszik, hogy a The Boys tényleg nagy vérengzésre készül a finálé előtt, hanem az is, hogy A-Train végül jóval emberibben zárta le a saját történetét, mint ahonnan elindult. Ez pedig egy elég erős első start egy olyan évadtól, amelyből még hat rész hátravan.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)