A The Boys szereplői és Eric Kripke showrunner már nyíltan búcsúznak a sorozattól, miközben április 8-án elindult az ötödik, egyben utolsó évad a Prime Videón. A záróetap nyolcrészes lesz, az első két epizód már megérkezett, a finálé pedig május 20-án jön.
A Nerdist friss anyagában Jack Quaid, Erin Moriarty, Jensen Ackles, Antony Starr, Karl Urban és a többiek arról beszéltek, mit fognak a legjobban hiányolni a sorozatból, és mit remélnek, mit visznek majd magukkal a nézők a végéről. Már maga a felállás is jelzi, hogy itt már nem újabb felvezetésről, hanem tényleg búcsúkörökről van szó.
A hangulat ennek megfelelően eléggé keserédes. Erin Moriarty a TheWrapnek úgy fogalmazott, hogy szürreális az egész, és bár hálás azért, hogy tudták előre, hogy itt a vége, azért ezt meg is kell gyászolniuk kicsit. Kripke közben arról beszélt, hogy szomorú, hogy vége, de hálás azért, hogy megtörtént, Karl Urban pedig azt mondta, ez az évad pontosan olyan őrült és durva lesz, amilyet a nézők várnak.
A sztori is úgy áll, hogy most már tényleg nincs nagyon hova tovább húzni. A friss beszámolók szerint Homelander gyakorlatilag autoriter irányba tolta el az egész rendszert, Butcher pedig egyre radikálisabb módszerekkel próbálja megállítani őt. A szereplők is úgy beszélnek a fináléról, mint ahol már tényleg bármi megtörténhet, és senki sincs biztonságban.
A fő sorozat ezzel lezárul, de a világ nem tűnik el vele együtt. A Gen V folytatódik, készül a Vought Rising, és Kripke is arról beszélt, hogy a The Boys-univerzumban még maradt élet a zászlóshajó kifutása után is. Ettől függetlenül most mégis egy korszak vége jött el, és ez már a szereplők megszólalásaiból is eléggé világosan látszik.
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!
