Hirdetés

Matt Damon nagyon szeretne visszatérni a Bourne-sorozathoz

|

De csak a jó részekhez.

Hirdetés

Az utóbbi időben valamiért Hollywood úgy döntött, hogy ideje újra elővenni Matt Damont a fiókból és ismét sztárt csinálni belőle. Persze, eddig is rendkívül sok alkotásban láthattuk őt, viszont most feltűnően sokat szerepel, ami jót is tesz a mára már bejáratott Chalamet-Zendaya-Pattinson kombináció mellett.

Nemrég Damon a The Rich Eisen Show-ban szerepelt, ahol beszélt többek között az új Oceans filmről, arról hogy milyen volt Nolannel dolgozni, valamint, hogy nagyon szeretne Edward Berger rendezésében visszatérni a Bourne filmek univerzumához, persze szigorúan az első három film hangulatával és vizuális megoldásaival.

Hirdetés

Félreértés ne essék, a Damon-mentes negyedik Bourne kaland is teljesen fogyasztható film volt, sőt, kevés ember tudná azt mondani Tony Gilroy alkotására, hogy kifejezetten rossz, viszont az ötödik részként szolgáló Jason Bourne már jóval megosztóbbra sikerült.

Ezt Damon is tökéletesen jól tudja, azonban szerinte ezen a franchise-on jóval nehezebb dolgozni, mint egy Bond-kalandon, ugyanis amíg ott minden film egy különálló történet, addig a Bourne filmeknek lineáris íve van, ahol minden korábbi epizódot számításba kell venni.

Ami azt illeti, szerintem is ideje lenne már, hogy Bond ismét kapjon maga mellé egy riválist, ugyanis amióta egyeduralkodóvá vált a kémfilmes műfajon belül, gyanúsan csend honol a 007-es tájékán, a Craig-éra pedig elég méltatlan lezárást kapott. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)