Hirdetés

Boba Fett: A Star Wars Story - tavaly majdnem bejelentették

|

Nem sokon múlott, hogy a Disney bejelentse a Boba Fett történetét mesélő önálló filmet, de aztán az utolsó pillanatban meggondolta magát a cég.

Hirdetés

Hamarosan a mozikba kerül a Zsivány Egyes, ami a számozott Star Wars filmek történetére építve mesél el egy különálló történetet. Habár még csak erről az antológia filmről tudunk igazán konkrétumokat, igazából már most is nyilvánvaló, hogy ez a film csak egy a sok közül, ami készül a háttérben, most pedig kiderült, hogy a Disney majdnem bejelentette a következőt.

Az Entertainment Weekly kiderítette, hogy 2015-ben a Disney már előkészített egy rövidke teasert, amivel bejelentették volna a Boba Fett filmet a Star Wars Celebration rendezvényen, viszont az utolsó percben meggondolták magukat, miután elváltak útjaik a film rendezőjével, Joshn Trankkel. Az EW forrása szerint a projekt most éppen parkolópályán van, a Disney pedig valószínűleg emiatt előrébb hozta a Han Solo filmet, amihez ugye nemrég meg is találták a megfelelő színészt.

Igazából nagyon rosszul egyik alternatívával sem járunk, hiszem Han Solo és Boba Fett mindketten nagyon menő karakterek és bármelyikük történetét szívesen nézzük. Ti mit gondoltok? Melyik Star Wars karakter érdemelne saját filmet?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)