Hirdetés

Berendelték a Good Omens 2. évadát

|

A semmiből jött a bejelentés.

Hirdetés

Már több mint két éve annak, hogy az Amazon Prime-on bemutatták Neil Gaiman és Terry Pratchett kultikus műve alapján készült szériát, a Good Omenst, melyben egy angyal, Aziraphale (Michael Sheen) és egy démon, Crowley (David Tennant) különleges kapcsolatát követhettük figyelemmel, miközben az apokalipszis fenyegeti a világot. És bár voltak korábban pletykák, hogy folytatást kaphat a történet, sokan talán már le is mondtak róla. 

Hirdetés

A minap azonban megtörte a csendet az Amazon a sorozat körül, és bejelentették, hogy zöld utat adtak a 2. évadnak, amely az első etaphoz hasonlóan ismét 6 részből fog állni, és kibővíti majd a már megismert világot, egyben túllép az alapjául szolgáló könyv hasábjain, és tovább görgeti annak történetét.

Gaiman természetesen visszatér, mint társ-showrunner, aki ráadásul az új részek történetét is írja majd Josh Cole-lal közösen. Rajtuk kívül továbbá ismét a csapat tagját erősíti az első évad rendezője, Douglas Mackinnon, valamint a két főszereplő, Sheen és Tennant is újfent magukra öltik az angyali és démoni szerepüket. A forgatás az év második felében kezdődhet meg, premierdátumot viszont még nem kapott az évad, de tippre valamikor 2022-ben esedékes.

A GSPlus.hu YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)