Hirdetés

Berendelte a Netflix a The Witcher harmadik évadát, trailert és klipeket is mutatott a másodikból

|

Nem kell aggódniuk Ríviai Geralt rajongóinak, még legalább egy évad erejéig szórakoztatják majd őket a szörnyvadász kalandjai.

Hirdetés

Véget ért a Netflix jellegzetes szignáljáról elnevezett TUDUM globális rajongói esemény, amelynek zárásaként megtudhattuk, hogy a Vaják sorozat a december 17-én elrajtoló második évada nem az utolsó is egyben.

Ez persze logikus, hiszen Andrzej Sapkowski könyvei bőven elegendő alapanyaggal szolgálnak még a harmadik után is pár további szezonhoz. Ennek persze az a feltétele, hogy a streamingóriás a későbbiekben is elégedett legyen a számokkal.

Hirdetés

A megnyugtató hír mellé érkezett három mozgóképes kedvcsináló is. Az első némileg átverős, hiszen úgy indul, mintha a második évad kezdetéig vezető eseményeket foglalná össze, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy eddig nem látott képsorok pörögnek a szemünk előtt.

A második egy kimondottan rokonszenves új karakter és Geralt kedélyes csevegésébe enged betekintést. Kíváncsian várjuk, hogy az átok sújtotta Nivellen sorozatbeli története a végletekig hű marad-e Sapkowski változatához, vagy esetleg itt-ott eltér majd attól.

Az utolsóban Geralt egy bruxa elleni küzdelemre felkészülve távozásra szólítja fel az alvó Cirit. Sajnos magából az összecsapásból semmit sem láthatunk most, de szerencsére már nincs sok hátra a premierig.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)