Hirdetés

Íme Batman új ruhája az Igazság Ligájában

|

Újabb kép látott napvilágot a készülő Igazság Ligája mozifilmből és a hőn szeretett Batmanről.

Hirdetés

Az Igazság Ligája még javában forog, habár J.K. Simmons már befejezte a felvételeit, mint "Gym" Gordon és Ben Affleck is végzett mostanra. De természetesen nem Affleck lett volna, ha nem győzi meg a fejeseket, hogy kedveskedjenek valamit a rajongóknak, így maga a rendező, Zack Snyder tette közzé a képet Batman taktikai páncéljáról, oldalt pedig a Batmobilból is elcsíphetünk egy jókora darabot.

Azt meg kell hagyni, hogy a páncélozott, szemüveggel ellátott ruci elsősorban Az igazság hajnala álomjelenetében látottra emlékeztet, semmint a Joel Schumacher féle mellbimbós borzadályokra. Egyes rajongók már fel is vélték fedezni a hasonlóságot e között és Snyder korábbi filmjének, a Watchmennek az Éjbagoly jelmeze között, ami már csak azért is vicces, mivel a karakter egyébként is Batman alteregojának feleltethető meg.

Az Igazság Ligája 2017 november 17.-én kerül a mozikba és reméljük, hogy az effajta korai marketinggel nem esnek a Batman v Superman, valamint a Suicide Squad hibájába. Ben Affleck Batmanje mellett a csapatot erősíti Wonder Woman (Gal Gadot), Superman (Henry Cavill), Aquaman (Jason Momoa) és Flash (Ezra Miller) is, de a Jesse Eisenberg alakította Lex Luthor felbukkanására is számíthatunk majd.

Itt az eredeti Éjbagoly jelmez. Lássuk be, van hasonlóság.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)