Hirdetés

Comic-Con 2016 - Grammy-díjas énekesnő is megszáll a Bates Motelben

|

Azzal, hogy Lady Gaga nem is kis szerepet kapott az Amerikai Horror Story legutóbbi szezonjában, úgy tűnik, hogy megnyílt az út az énekesnők, előadóművészek előtt a tévésorozatok világába.

Hirdetés

Persze már eddig is rengeteg énekes és együttes ugrott be a kisképernyős alkotásokba egy-egy rész erejéig, azonban komolyabb szerepet mostanában nem nagyon játszottak sorozatokban, de talán még filmekben sem világszinten ismert és rajongott előadóművészek.

Lady Gaga után most Rihanna áll a kamerák elé, méghozzá Alfred Hitchcock 1960-as klasszikusának, a Psycho előzményeit bemutató Bates Motel utolsó évadában.

A barbadosi énekesnő fogja ugyanis alakítani a mesteri film egyik legjellegzetesebb és szerintem mindenki által ismert zuhanyzós jelenetében is szereplő Marion Crane-t, akit az 1960-ban forgatott moziban Janet Leigh, a későbbi feldolgozásban pedig Anne Heche alakított. A Bates Motel készítői az ötödik, azaz az utolsó szezonra nagyon sok érdekességet tartogatnak és elárulták, hogy a Rihanna által játszott Marion el fog térni a filmben látottól, de nagyon meg lennék lepve, ha az ominózus fürdőkádas jelenet kimaradna a sorozatból.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)