Hirdetés

Bajba jutott nőt kerestek a zsaruk, de csak Keanu Reevest találták helyette

|

Nem kizárt, hogy a világhírű színész egy ugratás áldozata lett.

Hirdetés

Ha az internetnek lennének szentjei, Keanu Reeves egészen biztosan közöttük lenne, az 58 éves kanadai színészt ugyanis egyszerűen imádja a világháló népe. Erre persze alaposan rá is szolgált, hiszen szinte minden megjelenésével elbűvöli a közönséget, legutóbb egy dedikáláson téve tanúbizonyságot a kedvességéről.

Reeves tehát nem is állhatna távolabb a szakmájában oly gyakori botrányhős-figuráktól, a minap viszont mégis úgy hozta a sors, hogy az ő ajtaján kopogtatott a rendőrség.

Hirdetés

A TMZ bulvárlap exkluzív beszámolója alapján az egyenruhásokhoz névtelen bejelentés érkezett, amelyben a hívó azt állította, hogy egy 27 éves nő jóbarátja, aki felől napok óta nem hallott, ezért szeretné, ha a hatóság ellenőrizné a hogylétét. A bejelentő megadta az illető nevét és születési adatait, valamint egy Los Angeles-i lakcímet és az autó leírását, amellyel az állítólagos hölgy közlekedni szokott.

A helyszínre kiérve azonban a zsaruk döbbenten tapasztalták, hogy a nem kevésbé meglepett Keanu Reeves nyitott nekik ajtót, aki közölte, hogy soha nem hallott a keresett személyről, és hogy egészen biztosan nem lakik együtt vele. A járőrök pedig szerencsére hittek is neki, így az ügy nem járt komolyabb kellemetlenséggel, az viszont nem derült ki, hogy őszinte félreértés, vagy a bejelentő szándékos ugratása áll a háttérben.

Akárhogy is legyen, mi azért szívesen megnéztük volna a rendőrök arcát, amikor egyszer csak ott álltak John Wick előtt, aki mellesleg hamarosan a színpadon is visszatér a több mint 20 év után összeállt rockbandája basszerosaként.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)