Bad Bunny fellépése a 60. Super Bowl félidei műsorában messze nem egy hagyományos amerikai popshow volt, inkább egy színes, lüktető szerelmeslevél Puerto Ricóhoz, amelyben több politika, identitás és közösségi erő sűrűsödött össze, mint amennyit a sportesemény történetében eddig megszoktunk. A Levi's Stadionban rendezett produkció látványban, hangulatban és üzenetben is élesen eltért attól, amit az NFL közönsége általában kap, és pontosan ezért vált azonnal a kultúrharc újabb frontvonalává. A reggaeton sztár néhány nappal korábban a Grammy-gálán már jelezte, hogy nem kíván csendben maradni. Ott arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban élő latinók nem állatok és nem idegenek, hanem emberek és amerikaiak, és egyértelműen bírálta az ICE bevándorlási ügynökség módszereit. A félidei show előtt sokan arra számítottak, hogy hasonlóan kemény politikai kiállást láthatnak, különösen a jelenlegi amerikai légkörben, ahol a bevándorlás és a latin közösség helyzete mindennapos támadások célpontja.
Ehhez képest Bad Bunny más utat választott. Nem direkt konfrontációt, hanem örömöt, egy vidám közösséget és kultúrát vitt fel a pályára. A kevesebb mint tizenhárom perces műsorban tizenkét dal hangzott el, szinte végig spanyolul, ami önmagában is állásfoglalás volt egy olyan eseményen, amelyet hagyományosan angol nyelvű mainstream produkciók uralnak. A díszletek között megjelentek a Puerto Ricó-i utcák jelképei, ételeskocsik, kozmetikusok, földművesek, népviseletes táncosok, mintha egy egész sziget költözött volna át Kaliforniába.
A vendégek sora is ezt az üzenetet erősítette. Ricky Martin egy műanyagszéken ülve énekelt, Lady Gaga pedig röviden csatlakozott egy közös táncra, mintegy jelképezve a spanyol és angol nyelvű Amerika találkozását. Felbukkant Cardi B, Pedro Pascal és Karol G is, a végén pedig az egész kontinens zászlói jelentek meg, miközben Bad Bunny sorolta fel az amerikai országok neveit Kolumbiától Chiléig. A legdirektebb üzenet mégis a fináléban érkezett, amikor az énekes felmutatott egy amerikaifoci-labdát a Together, We Are America felirattal, a kivetítőkön pedig az a mondat jelent meg, hogy a gyűlöletnél csak a szeretet erősebb. Nem hangzott el nyílt politikai beszéd, mégis mindenki értette, mire utal a gesztus. A show nem Trumpnak, nem Washingtonnak, hanem azoknak a millióknak szólt, akik nap mint nap a saját bőrükön érzik az amerikai megosztottság következményeit.
Donald Trump azonban egészen máshogy látta a történteket. A Truth Social felületén percekkel a fellépés után hosszú kirohanásban nevezte a műsort az egyik legrosszabbnak a Super Bowl történetében, sértésnek Amerika nagyságára nézve. Azt írta, hogy senki sem ért egy szót sem az énekesből, a táncok gusztustalanok voltak, és az egész produkció csak gyűlöletet szított. Külön hangsúlyozta, hogy szerinte a szervezők rosszul választottak fellépőt, és az esemény nem képviselte az ország értékeit.
A reakciók közti szakadék jól mutatja, mennyire mást jelent ma Amerika különböző közösségeinek ugyanaz a szó. Bad Bunny számára a félidei show lehetőség volt arra, hogy megmutassa, a latin identitás nem valamiféle periféria, hanem az ország szerves része. Trump számára ugyanez provokációt jelentett, amely nem illik az általa elképzelt nemzeti képbe. A kettő között pedig ott áll több tízmillió néző, akik közül sokan először láthatták ilyen erővel a saját kultúrájukat a világ legnagyobb színpadán. A produkció jelentőségét az is növeli, hogy Bad Bunny tudatosan nem váltott angolra, nem próbált megfelelni a hagyományos amerikai popreceptnek. Az Atlantic nemrég arról írt, hogy épp ez a makacs következetesség tette őt globális sztárrá, és most ugyanez emelte a Super Bowl egyik legkülönlegesebb fellépőjévé.
Lehet vitatkozni azon, hogy zeneileg ez volt-e a legerősebb félidei show, de kulturális szempontból aligha akadt fontosabb az elmúlt években. Bad Bunny nem forradalmat hirdetett, hanem egyfajta boldog ünnepet rendezett, és ezzel többet mondott bárminél. Az, hogy ezt Trump pofonként élte meg, talán a legjobb bizonyíték arra, mennyire betalált az üzenet.