Húsz év telt el azóta, hogy Miranda Priestly jeges tekintete először dermesztette meg a mozinézőket, most pedig végre hivatalosan is visszatér a divatvilág legrettegettebb főszerkesztője. A 20th Century Studios ugyanis nemrég bemutatta Az ördög Pradát visel 2 első nagy előzetesét, amely május 1-jére időzíti az amerikai premiert, és nem csupán nosztalgiát ígér, hanem egy egészen új korszak konfliktusait is előrevetíti. A folytatás középpontjában továbbra is Meryl Streep ikonikus karaktere áll, ám a Runway magazin felett már nem a régi idők szelei fújnak. A nyomtatott sajtó hanyatlása, a digitális platformok térnyerése és a luxusmárkák megváltozott hirdetési stratégiái mind olyan kihívások, amelyekkel Miranda Priestlynek szembe kell néznie.
A legnagyobb akadály azonban nem a technológia, hanem egykori jobbkeze, Emily Blunt karaktere, aki időközben egy befolyásos divatkonglomerátum vezetőjeként tér vissza, és éppen azokkal a reklámpénzekkel rendelkezik, amelyekre a magazinnak égető szüksége van. Upszi, ebből még baj lesz, gondolhatná a néző, és nyilván pontosan ez fog történni.
Anne Hathaway szintén újra magára ölti Andrea Sachs szerepét, aki az első filmben még bizonytalan kezdőként botladozott a divatvilág útvesztőiben. Az új rész azonban már egy sokkal tapasztaltabb, határozottabb nőt mutat, akinek múltja és jelene óhatatlanul összekapcsolódik Miranda hatalmi játszmáival. A történet így egyszerre idézi meg a klasszikus felállást és fordítja azt feje tetejére, miközben a divatipar változásait is reflektorfénybe helyezi.
A visszatérő szereplőgárda szinte teljes: Stanley Tucci, Tracie Thoms és Tibor Feldman is újra feltűnik, a friss nevek között pedig Simone Ashley, Lucy Liu, B.J. Novak, Justin Theroux, Lady Gaga és Pauline Chalamet is helyet kapott. Egy fontos hiányzó azért akad, Adrian Grenier, aki az első filmben Andrea barátját alakította, de ezúttal nem tér vissza. A rendezői székbe ismét David Frankel ül, a forgatókönyvet pedig újfent Aline Brosh McKenna jegyzi, vagyis a folytatás valóban az eredeti alkotók vízióját viszi tovább. A 2006-os film világszinten 326 millió dollárt termelt, és mára generációs klasszikussá vált, így a második résznek nemcsak a nosztalgia, hanem a magas elvárások terhét is cipelnie kell.
Az előzetes alapján a tét ezúttal nem csupán egy fiatal lány karrierje, hanem maga a divatmagazinok jövője, valamint az a kérdés, hogy Miranda Priestly képes-e alkalmazkodni egy olyan világhoz, amelyben már nem ő diktálja egyedül a szabályokat. Az biztos, hogy a tűsarkak most is élesen koppannak majd a márványpadlón.
