Hirdetés

Addig viccelődött az internet népe a Morbiusszal, hogy a Sony visszaküldi a mozikba

|

Esélyt kap rá a Jared Leto főszereplésével forgatott Marvel-film, hogy javítsa a mérlegét.

Hirdetés

Kitartóan próbálkozik a Sony, de eddig nem koronázta sok siker abbéli igyekezetét, hogy létrehozza saját, az MCU-hoz érintőlegesen kapcsolódó filmes univerzumát, amelynek alapját Pókember ismeretségi köre képezi, leginkább az ellenségei. Ezért született meg a tökéletlen, ám fogyasztható Venom, valamint annak ezer sebből vérző folytatása, a Venom 2 - Vérontó.

És ugyanez a célt fogják szolgálni a Kraven the Hunter, Madame Web, illetve El Muerto filmek is, de aligha folytatódhat még sokáig világépítés, ha nem sikerült jelentős mértékben felülmúlniuk az SSU (Sony's Spider-Man Universe) eddigi mélypontját jelentő Morbiust.

Hirdetés

Az élő vámpírként is emlegetett Michael Morbius karaktere köré szőtt produkció ugyanis alig több mint 163 millió dollárt tudott összekaparni a mozikban, miközben a forgatás költségei valahol 75 és 83 millió között mozoghattak. Azaz a marketingre fordított kiadásokat, a forgalmazók és a filmszínházak részét is számításba véve elég nyilvánvaló, hogy még a nullszaldótól is messze van Daniel Espinosa rendezése.

A Morbius bukását nem az okozta, hogy rosszkor mutatták be, hanem az, hogy egyszerűen csak rossz film. Olyannyira, hogy mémmé, internetes jelenséggé vált, minek következtében nagyobb figyelem övezi, mint a bemutató előtt. Ebbe pedig meglepő módon beleállt a Sony és Jared Leto is, így aztán a mozis pályafutását elég hamar befejező Morbius visszatér a mozikba, és nem csak néhányba, mert mintegy ezer vásznon kezdik el ismét vetíteni.

A GS YouTube csatornája csak rád vár!

Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)