Hirdetés

A Wonder Woman amazonjai saját mozifilmet kapnak

|

Még be sem mutatták a Wonder Woman 1984-et, Patty Jenkins rendezőnő már most a széria jövőjéről mesél, amiben bizony spin-offok is helyet kapnak.

Hirdetés

Hosszú ideje pletykálják, hogy Patty Jenkins idővel trilógiává fogja bővíteni a Wonder Woman filmek sorát, sőt egy olyan spin-off mozit is elkészít majd, ami a DC filmes univerzum amazonjaira fókuszál. Nos, az utóbbi már nem kósza híresztelés, hanem konkrét tény. 

Hirdetés

Egy interjú során nemrég ugyanis Jenkins elismerte, hogy készül az amazonos spin-off, ugyanakkor azt is nyomatékosan kijelentette, hogy ezt a filmet nem ő fogja megrendezni, mindössze produceri feladatokat lát el az új DC mozi kapcsán. Magát a spin-off történetét Geoff Johnsszal együtt álmodta meg, a stúdió pedig lecsapott az ötletükre, szóval ha minden jól megy, akkor semmi sem állhat az amazonos kaland útjába. 

Az új film is szervesen illeszkedni fog a több mozin átívelő nagy narratívába, bemutatása után pedig egy harmadik Wonder Woman mozira is számíthatunk majd, ez lesz a csúcspont. 

Kíváncsian várjuk, merre megy tovább a DC filmes univerzuma, ami a jelek szerint teljesen elengedte a Superman-Batman vonalat (a 2021-es The Batman ugyebár nem ebben a világban kap helyet), és inkább Wonder Woman, Shazam és Aquaman köré akarnak új filmeket felhúzni. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)