Hirdetés

A Pókemberhez kapcsolódó legnagyobb Marvel-hiba mostantól a kánon hivatalos része

|

Kicsoda Peter Palmer? No és Spiderman? A Marvel vétett pár apró hibát a '60-as években, ezek mostantól azonban a hivatalos kánonba is bekerültek.

Hirdetés

Az éppen futó (szám szerint negyedik) Spider-Man képregénysorozatban indult el még tavaly októberben a The End of the Spider-Verse nevezetű történetszál, mely az egyre népesebbé vált Pókverzumot borítja a feje tetejére. A sztori szerint a "fő", 616-os számú Marvel képregényes univerzum Pókembere egy csomó alternatív világbéli pajtásával együtt száll szembe az aktuális gonosszal, Shathrával. A multiverzum Pókemberei közül többen is Shathra áldozatai lettek, és darázsszerű lényekké alakultak át, Peter Parker, az eredeti Pókember pedig a legújabb események hatására egészen egyszerűen megszűnt létezni. 

Valakinek tehát át kellett vennie a helyét a pókcsapat élén, a Spider-Man képregénysorozat 4. számában pedig ez meg is történt, Madame Web bemutatta az új vezetőt, aki gyakorlatilag nem más, mint a korai évek legnagyobb pókemberes bakijainak manifesztációja. Színre lépett ugyanis Peter Palmer, vagyis Spiderman.

Hirdetés

Nyilván most a legtöbben csak értetlenül vakargatjátok a fejeteket, úgyhogy tegyük tisztába gyorsan a dolgokat. Pókember ugyebár először az Amazing Fantasy képregénysorozat 15. számában bukkant fel 1962-ben, majd megkapta saját szériáját, a The Amazing Spider-Man képregénysorozatot. Bár a borítókon konzekvensen a Spider-Man név szerepelt kötőjellel, erre a füzeteken belül nem mindig figyeltek, egyszerűen csak Spidermannek írták a karakter nevét. Sőt, a The Amazing Spider-Man első számába még egy ennél jóval nagyobb baki is becsúszott: Pókember civil nevét Peter Palmernek írták Peter Parker helyett.

Stan Lee egyébként később elmondta, a kötőjel azért került Spider-Man nevébe, mert el akarta kerülni azt, hogy a szuperhős neve túlzottan hasonlítson Supermanére.

A most megjelent füzetben tehát gyakorlatilag az történt, hogy a multiverzumból előrángatták a "616 Beta" univerzum, vagyis a kezdetleges Marvel világ Pókemberét, Peter Palmert.

Palmert egyébként Madame Web Spider-Manként mutatja be a többi Pókfejnek, ő viszont külön felhívja a figyelmet arra, hogy túl "lassan" lett kimondva a neve, hiszen az helyesen kötőjel nélkül simán csak Spiderman. Nem túl meglepő módon az új Pókember megjelenése is egy az egyben a '60-as évek grafikai irányvonalát tükrözi. 

Aggodalomra persze semmi ok, teljesen bizonyos, hogy előbb vagy utóbbi az eredeti Peter Parker is visszatér, hiszen a képregényekben a legnagyobb hősök sosem maradnak örökké halottak.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)