Hirdetés

A harmadik évad után már nem Geralt lesz a Vaják sorozat főszereplője

|

Továbbra is fontos karakter marad, de a fókusz másra kerül át, ami nem érheti meglepetésként azokat, akik olvasták Sapkowski regényeit.

Hirdetés

Csütörtökön, július 27-én felkerül a Netflixre a Vaják harmadik szezonjának még hiányzó három epizódja, így nemcsak annak lehetünk tanúi, miként fullad vérfürdőbe a thaneddi bál, hanem azt is megtudhatjuk végre, hogyan képzelték el az alkotók Henry Cavill búcsúját, akit Liam Hemsworth vált a következő évadtól. Már több alkalommal is valamiféle multiverzumos megoldásra utaltak, ami szerintük nagyszerű, és imádni fogjuk, de igazság szerint eddig nem sok okot adtak rá, hogy bízzunk bennük.

A negyedik etap azonban nemcsak a Ríviai Geraltot alakító színész (és ha jól sejtjük maga a karakter) lecserélése miatt számít majd fordulópontnak, hanem azért is, mert a Fehér Farkas és Yennefer és hátrább lép, hogy átengedje a terepet Cirinek, hogy immár tényleg ő legyen annak a történetnek a főszereplője, amelynek kezdettől fogva a középpontjában állt.

Hirdetés

Steve Gaub és Tomek Baginski executive producerek a Yahoo! News-nak árulták el, hogy a harmadik évad fináléját követően hőseink ismét szétválnak: Ciri egy ismeretlen világban találja magát, Geralt megpróbál a nyomára bukkanni, Yennefert pedig a varázslók és varázslónők belharca foglalja le. Eközben Nilfgaard folytatja az előrenyomulását, kétségbeesett helyzetbe hozva az északi királyságokat.

"Nagyon izgalmas volt, hogy ezt megvalósíthattuk, különösen Freya számára. Ahhoz a ponthoz értünk, amikor Ciri a könyvben is [A megvetés ideje] a saga központi karakterévé válik. Hihetetlen volt végigkísérni Ciri és Freya fejlődését az évad során, egyszerűen hihetetlen"

- dicsérte Baginski Freya Allent, azért ahogy elszántan főszereplővé formálta Cirit ennyi lenyűgöző karakter között.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Kollégájához hasonlóan Gaub is méltatta a még csak 21 éves Allan teljesítményét, majd arra is kitért, hogy milyen kalandok várnak Cirire a továbbiakban.

"Új családot talál [itt egyértelműen a Patkányok bandájára utal], miközben üldözői elől menekülve átszeli a fél kontinenst, és megpróbálja kideríteni, mit jelent a veleszületett mágikus ereje, és mi az igazi végzete."

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)