Hirdetés

Nagyon sok pénzébe kerülne az Amazonnak, ha elkaszálná A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűit

|

Amazonnak nem éri meg lelőni a sorozatot, de a számok messze elmaradnak a várakozásoktól.

Hirdetés

A februárban hivatalosan is bejelentett, és jelenleg is készülő harmadik évaddal ugyan már úton van a A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi eposzi léptékű történetének következő felvonása, de a The Ankler friss jelentése rávilágít, hogy valójában a szakadék szélén táncol az Amazon legdrágább produkciója. Kiderült ugyanis, hogy a Prime Video streamingplatorm tulajdonosa Tolkien hagyatékának kezelőivel olyan szerződést kötött, amely megköti a kezét.

E megállapodás alapján az Amazon öt évad és ötven epizód mellett kötelezte el magát, és ha estleg idő előtt kiszállna, akkor húszmillió dollár kötbért kellene fizetnie minden egyes meg nem valósult szezon után. Ez pedig önmagában is erős érv a folytatás mellett.

Hirdetés

Az Amazon nehézségeit tetézi, hogy a sorozat 2022-es indulása óta rendre kap hideget és meleget. Az első évadot az amerikai előfizetők mindössze 37 százaléka nézte végig, a nemzetközi piacokon sem lépte túl a 45 százalékot, miközben a vezetés legalább ötvenet remélt. A második etapnál némileg nagyobb arányban tartottak ki a nézők a végéig, az összkép így is halovány: a rajongói lelkesedés és a streamingóriás elvárásai között mély szakadék tátong.

És a pénzügyek sem teszik barátságosabbá a kilátásokat. A jogok önmagukban 250 millióba kerültek, az első évad gyártási költsége 465 millióra rúgott, és akkor még a marketinget nem is számoltuk. Azóta ugyan sikerült visszafogni a kiadásokat adókedvezményekkel és forgatási helyszínek variálásával, de A hatalom gyűrűi még mindig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A Prime Video szerencséje, hogy más, lényegesen olcsóbb produkciók, mint a The Boys vagy a Reacher nemcsak hozzák, de túl is teljesítik az elvárt számokat. Az pedig az előttünk álló évek egyik izgalmas kérdése, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor az Amazon már inkább kifizeti a kötbért, csak szabaduljon a tündéktől, a törpöktől és az orkoktól.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)