Hirdetés

2018 az X-Men éve lesz, három film is premierdátumot kapott

|

A Fox lerántotta a leplet a Deadpool 2, a New Mutants és az X-Men: Dark Phoenix bemutatójának napjáról.

Hirdetés

A 20th Century Fox még a korábbiaknál is nagyobb fordulatszámra kapcsol, hiszen jövőre nem kevesebb mint három mozival bővítik az X-Men filmes univerzumot. A Deadpool folytatása mellett érkezik a New Mutants és az X-Men: Dark Phoenix is.

Már tudjuk, hogy Josh Brolint láthatjuk majd Cable szerepében a Deadpool 2-ben, most viszont végre a film amerikai premierdátumát is megismerhettük, 2018. június elsején tér vissza Ryan Reynolds kedvenc vörös-fekete gúnyájú mutánsunkként. A filmet David Leitch rendezi.

Josh Boone rendezésében érkezik az ifjú mutánsokat bemutató New Mutants, aminek premierjét 2018 április 13-ra lőtte be a stúdió. A forgatást már idén májusban elkezdik, így esélyes, hogy rövid időn belül kiderül a fontosabb szereplők kiléte is. Az eddigi pletykák szerint Wolfsbane, Mirage, Cannonball, Sunspot, Magik és Warlock érkezésére érdemes számítani, színészek terén pedig Maisie Williams (így a Trónok harca mindkét Stark lánya mutánsnak állna) és Nat Wolff került szóba. 

A legnagyobb érdekesség kétségkívül az X-Men: Dark Phoenix mozi érkezése, ami korábban X-Men: Supernova kódnéven futott. A Sötét Főnix történet az egyik leghíresebb X-Men, az eredeti filmes trilógia zárása, az X-Men: Az ellenállás vége azonban már bizonyította, hogy ennek adaptálását is csúnyán el lehet baltázni. Remélhetőleg most okosabban nyúlnak az alapanyaghoz, az már biztos, hogy Sophie Turner visszatér Jean Grey szerepében, valamint újra Alexandra Shipp alakítja Ciklont, illetve Tye Sheridan Küklopszot. Elméletileg megint egy évtizedet ugrunk, és a 90-es években játszódik a film.

Persze nem lehetünk telhetetlenek, de a sorból hiányzik az X-Force film, így Deadpool, Domino és Cable (no meg a többiek) közös kalandját legkorábban 2019-ben láthatjuk, jelenleg vadul körmölik a forgatókönyvet. Szomorú viszont, hogy most sem került szóba a 2014 óta készülő Gambit mozi, ami kapcsán egyedül Channing Tatum szereplése tűnik biztosnak. 

A fentieken túl a Fox egy csúszást is bejelentett, a The Predatort 2018 februárjáról augusztus 3-ra tolták. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)