Hirdetés

Mass Effect 4 - megjelenés jövőre?

|

A BioWare-nél jelenleg nem a Mass Effect sorozat élvez elsőbbséget, de a tervek szerint jövőre megkapjuk a folytatást.

Hirdetés

Tudjuk, hogy a BioWare szeret belemélyülni projektekbe. A csapat mindig arra törekszik, hogy a legmagasabb minőségű játékokat hozza el nekünk, és mivel a Dragon Age: Inquisition, ha minden összejön, jelentős mérföldkőnek számít majd, érthető, hogy most minden figyelmüket annak szentelik.

Chris Priestly, a BioWare egykori közösségi menedzsere a hivatalos fórumon mondta el, hogy jelenleg mindenki az új Dragon Age-en munkálkodik, hogy az októberi megjelenéskor már semmi gond ne legyen. Bár az általa elmondottak inkább személyes véleménynek, mint hivatalos nyilatkozatnak számítanak, azt azért elismerte, hogy mivel a Mass Effect 3 a legtöbb rajongó szívén befejezésével sebet ejtett, a csapat tudja, hogy most sokkal jobban bele kell húzni, és az új Mass Effectnek tényleg kifogástalannak kell lennie. Annyi szinte biztos, hogy nem Mass Effect 4-nek fogják hívni, egyrészt azért, mert ez Priestly szerint nem tesz jót a játéknak, másrészt kavarodást okozhat, harmadrészt pedig ugye lezárták a Shepard-trilógiát, és bár az új játék kapcsolódik majd hozzá, Shepard története már nem folytatódik. Szóval ha megjelenik a Dragon Age: Inquisition, a BioWare valószínűleg minden erőforrását a Mass Effecthez csoportosítja, és október-november környékén már komolyabb részleteket is megtudhatunk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)