Hirdetés

A magyar fejlesztésű Wordle-variációban akkor leszel sikeres, ha ismered a színészeket

|

Egy magyar fejlesztő érdekes filmes változatot készített a Wordle szókitalálós koncepciója alapján.

Hirdetés

Az év elején szinte egyik napról a másikra robbant be a köztudatba a rendkívül egyszerű szókereső játék, a Wordle. A siker idővel komoly üzletet is hozott a kitalálójának, így nem meglepő, hogy a műfaj hirtelen jött népszerűségéből mások is szerettek volna részesülni. Szerencsére ezt nemcsak egyszerű másolatokkal próbálják meg elérni, hanem készülnek tematikus, illetve például magyar nyelvű verziók is. Egy frissebb variáns szintén egy magyar alkotótól származik, és a szótár ismerete helyett a filmes tudásunkat tehetjük próbára vele.

Hirdetés

Az Actorle napi feladványában egy-egy színész nevét kell kitalálnunk, de nevének betűi helyett a szerepein keresztül ad kapaszkodókat a játék. Rögtön az elején felsorol tíz filmet a weboldal, ám a címüket kitakarja (illetve egy x-szel helyettesít minden karaktert, szóval a szavak hosszából levonhatunk következtetéseket), csupán azt tudhatjuk meg, melyik évben mutatták be azokat, milyen műfajba tartoznak, és milyen átlagos értékelésük van az IMDB-n.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Ha pedig elkezdünk tippelni, további segítségeket kaphatunk: ha nem boldogulunk az adott napi feladvánnyal, megtudhatjuk, hogy egy általunk megnevezett hollywoodi sztár játszott-e a listán megtalálható filmek közül valamelyikben azzal a kollégájával, akinek a nevét ki kell találnunk (ekkor az adott film címe is megjelenik, és zöld kiemelést kap). Emellett arra is választ kaphatunk, hogy a megnevezett színész és a napi feladványban szereplő filmcsillag életkora közötti különbség meghaladja-e a tíz évet vagy sem. Ezek alapján nyolc lehetőségünk van találgatni, hogy ki lehet az adott nap színésze.

A magyar fejlesztésű Actorle a rendszeres agytorna mellett arra is jó lehet egyébiránt, hogy ajánlásai révén felkeltse érdeklődésünket jó néhány, általunk talán nem is ismert film és művész iránt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)