Megilletődöttség, bizonytalanság és ezek alá temetve mélyen valahol ott a remény, hogy mindabból, ami most még talán rémisztőnek vagy érthetetlennek tűnik, valami nagyszerű születhet. Ezekkel az érzésekkel a szívükben, a gyomrukban és a jó ég tudja még, milyen szerveikben lépnek a Csillagflotta Akadémia kadétjai a USS Athena fedélzetére, amely új átmeneti otthonukba, San Franciscóba repíti őket. Az izgalmuk érthető, hiszen rajtuk a világ szeme, ők az első évfolyam több mint egy évszázada. De miért? - teheti fel joggal ezen a ponton a benne megfogalmazódó kérdést a pár pillanatra Fluimucil Ábellé átvedlő laikus néző.
Nos azért, kedves Áb… izé, leendő Star Trek-rajongó, mert a franchise folyamatosan bővülő lore-ja szerint a 31. század második felében bekövetkezett az úgynevezett Kiégés, amikor is galaxis szerte hirtelen instabillá vált a dilítium, ez pedig ahhoz vezetett, hogy abban a pillanatban minden űrhajó megsemmisült, aminek be volt kapcsolva a térhajtóműve. Milliók vesztek oda a katasztrófában, melynek hosszú távú hatásaként ellehetetlenült az utazás és a kapcsolattartás a távolabbi világok között, a Föderáció széthullott, az a kevés pedig, ami megmaradt belőle, a túlélésért küzdött. Generációkkal később a 23. századból érkezett USS Discovery legénységének sikerült megfejtenie a Kiégés rejtélyét, és megoldással szolgálnia a galaxis problémáira, egyúttal megteremtenie a Föderáció újjáépítésének feltételeit.
Itt érkezünk el a Star Trek: Csillagflotta Akadémiához (Star Trek: Starfleet Academy), amellyel Gaia Violo, a sorozat kreátora és vezető írója nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy összeházasítsa a Star Trek univerzumát a tinidrámák világával. Egy sitcom (Star Trek: Lower Decks) és egy családi széria (Star Trek: Prodigy) után ez persze már nem is annyira képtelen gondolat, pláne úgy nem, hogy a gyakorlatba átültetve is működőképesnek bizonyult a koncepció. Igaz, a megvalósítás még kiforratlan, akárcsak azok az új karakterek, akik korábban talán a szülőbolygójukat sem hagyták el, ám most az egész eddigi életüket meghatározó izolációból kitörve keresik helyüket abban a világban, amely még annál is hatalmasabb és sokszínűbb, mint amilyennek elképzelték.
Osztály, vigyázz!
A fiatalok az újranyitott intézményben Nahla Ake kancellár felügyelete alá kerülnek, akit Holly Hunter formál meg, és túlzás nélkül kijelenthető, hogy Kate Mulgrew Kathryn Janewaye óta ő a legjobb női csillaghajó-kapitány a franchise történetében. Apró termetét és törékeny alkatát csavaros észjárása ellensúlyozza, no meg több évszázadnyi tapasztalata. Félig lantanita lévén ő már akkor is élt, amikor a Föld a Kiégést követően kivált a Föderációból, így a személye hidat képez a dicső múlt és az annak szellemiségében építendő jövő között. Abban a tekintetben hasonlít Peliára a Furcsa új világokból, hogy lazábban kezeli a szabályokat, nem tekintélyelvű, mint az akadémiával rivalizáló katonai főiskola kancellárja, a karót nyelt Kelrec (Raoul Bhaneja). De bűntudat is gyötri a múltban elkövetett hibáiért, köztük azért, amikor egy, az adott körülmények között helyesnek vélt ítélettel megfosztott egy gyermeket az anyjától, ezért amikor 15 évvel később rátalál a fiúra, helyet kínál neki a Csillagflotta Akadémián. Caleb Mir (Sandro Rosta) a lázadó fiatal archetípusa, öntörvényű, a parancsokat inkább csak ajánlásnak tekinti, és kizárólag azért hajlandó bejárni órákra, hogy ne kerüljön vissza a sittre, na meg felhasználhassa az akadémia erőforrásait az anyja utáni kutatásra. Úton San Francisco felé azonban váratlanul lehetősége nyílik bizonyítani a rátermettségét, és nem csak neki, hanem azoknak a kadétoknak is, akik a továbbiakban a szereplőgárda kemény magját alkotják.
A közös bennük, hogy mindannyian egy-egy jól beazonosítható karaktertípusként kezdik, de idővel megfigyelhető náluk kisebb-nagyobb mértékű jellemfejlődés. Caleb például ráébred, hogy többre megy barátokkal, mint egyedül, és csapatjátékossá válik, de az évfolyam bullyjáról, a kapitányi álmokat dédelgető Darem Reymiről (George Hawkins) is kiderül, hogy létezik gyengédebb oldala, tud önzetlen is lenni. Vagy vegyük az egyértelműen humorforrásnak szánt SAM-et (Kerrice Brooks), a 17 éves tininek programozott fotonikus kadétot, akinek ez az első érintkezése organikus létformákkal, ezért mindenre túlzott elragadtatással reagál, még a leghétköznapibb apróságokra is, és ez nagyjából az első perc után inkább kínos már, mint vicces. Mindazonáltal ahogy haladunk előre a történetben, nemcsak az bizonyosodik be, hogy hasznos tagja a társaságnak, de az őrá fókuszáló epizódban a létezése is értelmet nyer, ráadásul közben annyira megható főhajtásnak lehetünk tanúi a Star Trek egyik legikonikusabb karaktere előtt, hogy bármennyire is túltolták időnként az alkotók, nincs az a csillámhányás vagy váratlanul előkerülő férfiszoknya, amit ne bocsátanánk meg nekik. Ez utóbbiról azt érdemes tudni, hogy már Jean-Luc Picard idején is szabványos viseletnek számított a Csillagflottánál, nem most találták ki. Akit pedig lehetetlen nem imádni, az a klingon hagyományokkal szemben az életet a dicső halál elé helyező Jay-Den Kraag (Karim Diané), akin keresztül a népe tragédiája is megjelenik a sorozatban.
Attól még ugyanis, hogy elkezdődött az első tanév, az intézmény falain kívüli világ nem állt meg, a Föderációnak egyszerre kell krízishelyzeteket kezelnie, visszaédesgetnie az egykori tagokat, például az empatáiról ismert Betazedet, valamint olyan új veszélyforrásokat ártalmatlanítania, vagy legalább az általuk okozott kárt mérsékelnie, mint Nus Braka. Paul Giamatti teljes átéléssel hozza a minden hájjal megkent kalózt, akinek az évad egyik legerősebb dialógusában még a máskor magabiztos Akét is sikerül kizökkentenie.
A külvilág eseményei közvetlen hatással vannak tehát a kadétok mindennapjaira, akiknek nem csak szimulált harci helyzetekben kell helytállniuk, de azért a Csillagflotta Akadémia legbelül mégis egy tinisorozat Star Trek köntösben. Ennek szellemében kiemelten foglalkozik azokkal a problémákkal, amelyekkel a felnőttkor küszöbén bármely fiatal szembesülhet a 21. században is, a szülők által támasztott elvárásoktól a társadalmi konvenciókon át az identitás kérdéséig. Abban az életszakaszban vannak, amikor felfedezik önmagukat, képességeik határait, és új kapcsolatokat létesítenek, melyekből élethosszig tartó barátságok éppúgy születhetnek, mint mindent elsöprő szerelmek. Miközben végighaladnak ezen az úton, az intézmény tanárai igyekeznek kihozni belőlük a legjobbat, ki-ki a maga módszereivel. A félig klingon, félig jem'hadar Lura Thoknak (Gina Yashere) már a megjelenése is olyan, mint aki nemhogy zöldfülű kadétokat, de sokat látott kiképzőőrmestereket is eszik reggelire. Itt van még a Discoveryből átigazolt Jett Reno (Tig Notaro) is instruktorként, de az ő visszatérését beárnyékolja Robert Picardo Doktorja, aki a széria egyik fénypontja. A USS Voyager egykori vészhelyzeti orvosi hologramja az évszázadok során tökéletesre csiszolta a csípős megjegyzésekért felelős szubrutinját, és közben énekelni sem felejtett el - a Jamie Groote-tal előadott duettjére Mozart Varázsfuvolájából egyszerűen nincsenek szavak. Teljesen biztos vagyok benne, hogy senki sem élvezte annyira a forgatást, mint ő.
Egy új kezdet, nem csak újoncoknak
Azzal, hogy a Csillagflotta Akadémiát a Star Trek távoli jövőjébe helyezték, és a cselekményét a Föderáció újjáépítése köré húzták fel, voltaképp új fejezetet nyitottak az alkotók, egy olyan új fejezetet, amelybe az előzmények ismerete nélkül is fejest ugorhat az ember. Persze cserébe nem fog elérzékenyülni az ismerős neveket olvasva a végzősök falán, nem rohanja meg a nosztalgia egy-egy Voyageres, Deep Space Nine-os vagy The Next Generationös kikacsintás láttán. A púpos bálnákról sem jut majd az eszébe a Kirkék időutazós földi kalandja. És miközben elmélyülten hallgatja a vitakörben a diskurzust arról, hogy beavatkozhat-e a Föderáció egy bajba jutott nép érdekében, ha a beavatkozással sérül annak az identitása, nem gondol vissza arra, hogy hány meg hány alkalommal okoztak nehezen feloldható dilemmát a Star Trek történetében a Föderáció direktívái.
Hogy az újonnan csatlakozóknak szerezhet-e hasonló feledhetetlen emlékeket a Csillagflotta Akadémia, az még kérdéses, mindenesetre a Kurtzmann-éra legfrissebb sorozatában van potenciál, dacára a 32. század furcsa űrhajódizájnjainak és egy markáns, a teljes évadon átívelő történetszál hiányának. Igaz, hátra van még négy rész, ami alatt sok minden történhet, talán még azt is megérjük, hogy a székekkel, fotelekkel és más ülőalkalmatosságokkal különös viszonyt ápoló Ake kancellár ne csak mémgyanús pózokban foglaljon helyet.
A Star Trek: Csillagflotta Akadémia február 5-én debütál a SkyShowtime-on két epizóddal, utána hetente érkezik egy-egy újabb rész.
