Hongdzsin Na rendezett már krimit, thrillert és horrort is, és mindegyik filmje emlékezetes volt ezért vagy azért, de leginkább a fogukat csikorgató, egyszerre szerencsétlen és kőkemény, nem mellesleg nagyon harsány hőseiért. Ezúttal is ilyeneket mozgat, és nem túlzás: néhányan az agyatokra fognak menni.
A sztori
Remény szigetén egy veszedelmes kreatúra szabadul el, amit először tigrisnek néznek, aztán kiderül, hogy valami sokkal vérengzőbb és megállíthatatlanabb támadt rá a helyiekre, hogy szabályosan kiirtson egy egész kisvárost. Őt veszi üldözőbe a sziget rendőrfőnöke, a diszpécsere és még néhány vadász, akiknek konstans ott remeg az ujjuk a ravaszon. Mi ez a szörny, honnan jött és mit akar? Ezekre a kérdésekre is válaszolgat a film, miközben a cselekménye fülsüketítő zaj kíséretében, szélsebesen robog előre.
A pozitívumok
Aki a Hang nélkül-filmeket nem a karakterdráma, hanem a vérengző szörnyetegek miatt nézi, az a Reményben is megtalálhatja a számítását, amely ugyan 160 percet elvesz az életünkből, de nem lehet azt mondani, hogy sokat időzne egy helyben. Hősei - akik története két szálon indul el - folyamatosan mozgásban vannak, egyik szorult helyzetből a másikba esnek, egyik felfedezést teszik a másik után. Sok minden történik itt, na.
Az ilyen filmek plakátjára szoktak olyan idézeteket rátapasztani, minthogy "őrületes rohanás", "nonstop akció", "egyik fordulat követi a másikat" és így tovább, és akár le is lehetne ragadni ezeknél, de a Reménynek van egy mélyebb rétege is. Ez leginkább a történések szemszögével köthető össze, ami jó néhány tévesen értelmezett szituációt eredményez - a hősöknél és a nézőknél egyaránt. Emellett a film a koreai társadalom egy bizonyos korszakáról is szatirikus képet fest. A Remény a két Korea közötti demilitarizált zóna közelében játszódik olyan közegben, ahol az emberek folyamatosan attól tartanak, hogy a két ország között konfliktus alakul ki, ezért alaposan felkészülnek rá fegyverarzenál tekintetében. Ez a szituáció már csak azért is abszurd, mert Koreában szigorú szabályokhoz van kötve a fegyvertartás. Erre itt a nyugdíjasok is ismétlőfegyverekkel és rakétavetőkkel rohangásznak, és nem restek kiüríteni a tárat. Szóval a film legalább annyira szatíra is mint jó véres és akciódús sci-fi.
A negatívumok
A szatirikus megközelítésnek van egy jóval direktebb vonzata is: a Remény helyenként egyszerűen debil. Már-már abszurd módon. A feszült üldözés közepette percekig elidőz a film amellett, hogy próbál valaki a hátára venni egy sebesültet, egy másik jelenetben egy öregúr hosszasan részletezi, hogy tört rá a hasmars, miközben a szörnyűségekkel szembesült, és van egy olyan szcéna is, amiben mintha a Gyalog galopp fekete lovagja köszönne vissza.
A másik szembeötlő probléma az, hogy... hát, hogy néz ki ez a film? A vágás és a fényképezés pompás, a kamera gyakorta mutatja alsó szemszögből hőseit, hogy a fenyegetés még jobban föléjük tornyosuljon, és amúgy az operatőr is fáradhatatlanul együtt rohan az eseményekkel, de a CGI, no, az botrányos. A szörnyek megvalósításában rejlő komoly hiányosságok sajnos folyamatosan kikezdik a filmben rejlő feszültséget. Még azt sem lehet mondani, hogy a film olcsó volt, ezért néz ki úgy, ahogy, de a Remény nem egyszerűen drága produkció, hanem minden idők legdrágább dél-koreai filmje. Ehhez mérten a vizuális effektekért felelősök jobban is odatehették volna magukat, mert a trükkök helyenként alig haladják meg egy animált previz minőségét. A díszlettervezők előtt ugyanakkor le a kalappal: a helyszínek félelmetesen jól néznek ki, ritkán látható ilyen hatásos lenyomata a pusztításnak.
A verdikt
A Remény több, mint egyszerű szörnyfilm: a szélsebes tempó, a rengeteg akció és látványos pusztítás mögött jó adag szatíra rejtőzik. Sok eleme azonban fel fogja bosszantani a nézőjét: hősei megállás nélkül karattyolnak, nem ritkán nagyon hülyén viselkednek, a film cselekménye pedig kínál egy-két olyan fordulatot, amitől könnyen viszketni kezdhet a tenyér.
A Hope: Remény 2026. szeptember 10-től tekinthető meg a mozikban, méghozzá magyar szinkronnal.
