Kényelmesebbé tehető Facebook
Már Magyarországon is elérhető az új fejlesztés.
Már Magyarországon is elérhető az új fejlesztés.
Tavalyi belassulását követően kiegyensúlyozottabb növekedésre vált a hazai felhőpiac privát szegmense. A szállítók eközben egyre határozottabban a nyilvános felhőbe terelnék felhasználóikat, az alkalmazáspiac gyorsan kannibalizálódhat.
A elektronikus fizetési módok használata leginkább a végzettségtől függ - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tudományos folyóiratának a Hitelintézeti Szemlének friss számában.
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. (NMF Zrt.) által országosan egységesített mobilparkolás Európa egyik legsikeresebb közlekedési smart megoldása.
Az evopro városi járműcsaládot fejleszt.
A RevoSense közlekedésbiztonsági rendszere automatikusan riasztja a mentőket.
Magyar tudósok fejlesztettek ki egyedülálló termékazonosító technológiát.
Az üzleti döntéshozatalt az emberi viselkedésminták gyűjtésével támogató, 300 millió forint összköltségű kutatási-fejlesztési projektet indított a BalaBit.
A biológia és az infokommunikáció egyik legizgalmasabb találkozási pontja, határterülete az élet bonyolult folyamatainak (fajok evolúciója, önszerveződés, tanulás) számítógépes módszerekkel - például ágenstechnológiával, rajintelligenciával és evolúciós számításokkal - való utánzása. Cikkünben ez utóbbi technolgóiákat vesszük górcső alá.
Az Activision kiadta a Call of Duty 2 1.2-es, végleges javítását. Sok bétaállapotú patchet láthattunk már, és bizony sokat kellett várni erre a végleges verzióra. Most viszont megérkezett a Punkbuster technolgóiával szerelt tapasz végső változata, amely két új multiplayer pályát is tartalmaz. A fájlt lokálból tölthetitek, további részletekért erre tessék...
Néhány kép társaságában új információk kerültek napvilágra a híres GTR sorozat második tagjáról. Olyanok derültek ki, hogy 28 licenszelt autó több mint 140 változata, 3 játékmód, 6 játéklehetőség és teljesen felépített multi várja a leendő játékosokat. Szó esik a grafikai és fizikus-motorról, de olvashatunk még olyanról is, hogy támogatja a a szimulátor a TrackIR technolgóiát is. Továbbiért erre tessék...
Az Activision legújabb Call of Duty javítócsomagjába több érdekesség is belefért. Az első, és talán legfontosabb dolog, hogy végre valahára belekerült a normálisnak mondható, PunkBuster anti-csíter technolgóia. A további aprócska javítások mellett még egy teljesen új multi pálya is (Stalingrad) található benne. Ha érdekel, innen bármikor letöltheted.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)