Elképesztő frissítést kapott az Androidos PS3-emulátor
Sokkal élvezhetőbb lesz így az eddig is szinte lehetetlennek tűnő projekt használata.
Sokkal élvezhetőbb lesz így az eddig is szinte lehetetlennek tűnő projekt használata.
Ugyan az Until Dawnnak ezen verziója jelentősen eltér a végleges terméktől, a közös elemek egyértelműen látszódnak.
Közel két évtizede startolt el a PS3, ami most új frissítést kapott a Sonytól.
A Microsoft beelőzheti a Sony-t a visszafelé kompatibilitás esetében.
A Sony állítólag azon dolgozik, hogy bizonyos PlayStation 3-as játékok ne csak a felhő segítségével induljanak el a konzolon.
George Hotz 12 hetes segítséget ígért, de csak néhány hétig húzta Elon Musk cégénél.
Egy redditező minőségi tudningnak vetette alá a Sony és a Microsoft konzoljait.
Az egyik legismertebb techvideós birtokába került egy PS3 devkit, és alaposan megmutatta kívül-belül.
Előtte és utána is voltak sikeres kézikonzolok, a PlayStation Vita mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Visszatekintésünkből megtudod, hogy miért.
Sikerült megoldania a Sonynak a PlayStation 5 visszafelé kompatibilitását?
Az RPCS3 nevű emulátor nagyon sokat fejlődött az elmúlt 10 évben, és mára nem maradt olyan PS3-as szoftver, aminek legalább a töltőképernyőjét ne tudná betölteni.
A játék hivatalosan nem jelent meg a Sony konzoljára, ám a fájljai fennmaradtak az utókor számára.
Egy halom androidos alkalmazás ígéri, hogy PS3-as, sőt PlayStation 4-et játékokat futtathatsz vele a telefonodon. Ez azonban egy orbitális hazugság.
Hamar szertefoszlott a nagy elhatározás, mégsem szüntetik be a PlayStation 3-ra és PS Vitára megjelent játékok digitális értékesítését.
Az eddigieknél is kevesebb módunk maradt arra, hogy PS3-as, PSP-s vagy PS VITA-s játékokkal bővítsük gyűjteményünket.
Egyesek most erre következtetnek a Sony nemrég publikált szabadalmából.
Hivatalos bejelentés még nem érkezett, de a híresztelések szerint már csak pár hónap van hátra a nagy váltásig.
Mostanáig csak PS3-on volt lehetőség játszani a FromSoftware első (és sokak szerint máig legjobb) Souls-játékával, de a PS5 indulására időzítve a remasterek mestere, azaz a Bluepoint Games egy újjávarázsolt változattal nyűgözött le minket.
Ha abban reménykedtetek, hogy PS1-es, PS2-es és PS3-as játékokat is nyúzhattok majd a Sony új konzolján, akkor bizony csalódnotok kell.
Az előző generációs platform játékosai most tényleg megkaphatták a Nuclear Disarmament átvezetőt, melyet a PC-sek két éve véletlenül nézhettek meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)