Az új Tesla 3 gyorsabban és messzebbre megy, sőt nagyobb kijelzőt is kapott
A kínai bemutató után az amerikai kínálatba is megérkeztek az újdonságok.
A kínai bemutató után az amerikai kínálatba is megérkeztek az újdonságok.
Mindkét autó szerencsére állt a forgalmi sávban az ütközés előtt.
Elon Musk vállalata remélte, hogy elkerüli a legrosszabb forgatókönyvet, hiszen még senki sem jelentett balesetet a lámpái miatt.
A texasi tragédia miatt pert indított az áldozat családja, de természetesen Elon Musk nem ért velük egyet.
A nagy sebességgel haladó jármű egy házba csapódott, ahol elütött egy 76 éves nőt.
Elon Musk vállalata nagyon szeretné felvenni a versenyt a kínai gyártókkal.
A Standard felszereltségre keresztelt típusból számos extra hiányzik, de elérhetőbb áron kínálják.
Az FSD 14 érkezésével a Highland frissítés fontos hardverrel bővül.
Az infó Kína Ipari és Informatikai Minisztériumánál bejegyzett dokumentumokból származik.
A lépést a gumiabroncsnyomás figyelmeztető rendszer hibája indokolta.
Videón látható, ahogy egy Tesla Model 3 és egy Porsche Taycan végighajt az elárasztott dubaji utcákon.
A Model 3 "Ludicrous" állítólag több lesz, mint egy szupergyors változat.
A BYD Seal és a Tesla Model 3 mérték össze sebességüket egy rögtönzött versenyen. Spoiler alert: kicsi a különbség.
A vásárlók dicsérik a kényelmét, de a vezetéstámogató-rendszertől finoman szólva nincsenek elragadtatva.
A "Highland Project" néven futó újítások eredménye egy nagyobb hatótávú, dizájnosabb külsejű autó lett.
Egyelőre nem sokat tudni a titokzatos fotóról, iparági pletykák szerint azonban idén érkezik a modell felfrissített változata.
A felfrissített modellt egyelőre Project Highland kódnéven emlegetik.
Közzétették 2022 legjobb villanyautóinak listáját.
A Tesla is küszködött első tömeges fogyasztói autója, a Model 3 gyártásának elindításával és felfuttatásával.
Az akkumulátor-kapacitása több mint tízszerese a Tesla Model 3-nak
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)