Íme a Mini Macintosh, ami alig nagyobb egy Apple Watchnál, és mégis működőképes
Az 1984-es Macintosht másolja a 1-Bit cukisága, ami mérete ellenére is erősebb, mint a nagy öreg valaha volt.
Az 1984-es Macintosht másolja a 1-Bit cukisága, ami mérete ellenére is erősebb, mint a nagy öreg valaha volt.
Az 1984-ben debütált első Macintosh megalkotásakor különösen fontos volt, hogy aránylag olcsó legyen, és mindent egyben kínáljon a felhasználóknak - ebből egy elvhez a cég a mai napig tartja magát.
Az 1984-es Macintosh reklám paródiájával üzenték meg, hogy elég volt a megkötésekből és a 30%-os sarcból.
A legfrissebb negyedéves pénzügyi jelentés alapján mára tényleg vége az Apple menetelésének: az iPhone-ok már nem olyan überszexik, mint régen, és ettől megsüppedt az egész vállalat.
Idén végre az almás gépek tulajdonosai is nevelgethetnek virtuális emberkéket a The Sims 4-ben, ráadásul azok is jól járnak, akiknek már megvan a játék.
A Mac-es verzió Ausztráliában és Európában érhető el.
Az IDG Magyarországi Médiaszolgáltató Kft. büszkén mutatja be a hazai Macworld-öt!
A Frozenbyte úgy döntött, Mac-re is kiadja nagy sikert aratott platformjátékát.
A Mac tulajoknak sem kell már sokat várni arra, hogy kipróbálhassák a Civilization széria ötödik részét.
Évek óta a legnagyobb frissítését kapta most meg a népszerű Counter Strike: Source
Egy hét alatt cirka másfél millióan zsebelték be az ingyen Portalt
Eme jeles alkalom apropóján mindenkinek ingyen jár a Portal május 24-ig
A Steammel együtt jön Macintoshra a Killing Floor és a Red Orchestra
Aki az Apple operációs rendszerével rendelkezik, az is kipróbálhatja idő előtt a StarCraft II-t.
A BioWare és a TransGaming Inc. bejelentette, hogy akár már idén a "fa alá tehetjük" a Dragon Age: Origins Mac-es változatát
Októbertől nem csak a Windows tulajdonosok barangolhatnak Rapture-ban, de a Macintosh-sal rendelkezők is élvezhetik a vízalatti város szépségeit.
A CanSecWesten mindössze két percre volt szükség ahhoz, hogy az egyik Macintosh számítógép áldozattá váljon.
Az Apple Macintosh gépein alapértelmezetten telepített Safari egy frissen felfedezett, javítatlan hibájával törtek fel egy Mac-et egy biztonságtechnikai versenyen.
A Macintosh-felhasználók régóta hiányolták az Apple inteles proceszoraira épített Photoshop-változatot. A CS3 persze nemcsak nekik készül, az ingyenes próbaváltozat mától Windows OS alá is letölthető.
Az Apple nemrég kiadott, egyelőre béta verziós szoftverével már futtathatunk akár Windows XP-t is az Intel alapú Macintosh gépeken. A Boot Camp nevű alkalmazás egy külön partíciót hoz létre a merevlemezen a Windows XP számára, majd a gép indítása során felkínálja az operációs rendszer kiválasztásának lehetőségét. A jelenlegi béta verzió ingyenes, viszont időkorlátos. A teljes verzióhoz az Apple szerint a MacOS X operációs rendszer következő változatában lehet hozzájutni. Az új szoftver csak pár hónappal maradt el az Intel processzorokkal szerelt Mac-ek piacra kerülésétől. A vállalatnál persze nem teljes a lelkesedés a "windowsosodás" miatt. Phill Schiller, a vállalat marketing vezetője szerint például kizárólag a vevői igények kielégítése miatt kényszerültek az Intel architektúra folyományaként a Windows "beengedésére". A most megjelent 83 megabájtos program csak hivatalos megoldásként az első megoldás a Windows Mac-es futtatására - hackerek már az x86 alapú Mac-ek megjelenése után pár héttel bejelentették, hoigy képesek Windows-t futtatni az új hardvereken. A mostani segédprogram MacOS X Tiger 10.4.6-os verziót igényel, 10 gigabájtos szabad hellyel. A Windows XP SP2 telepítőlemez mellett egy üres diszkre is szükségünk lesz, mivel a Boot Camp erre a lemezre másolja fel az összes Mac-specifikus Windows meghajtót, de ennek segítségével hozható létre a Windows-t futtató merevlemez partíció is. Természetesen vannak hátrányai is a "közösködésnek": Az Endpoint vállalat elnöke, Roger Kay szerint például a Windows alól a felhasználók nem tudják majd írni-olvasni a MacOS X partíción lévő fájlokat. Fordítva valamelyest jobb a helyzet, a Tiger alól olvashatók és írhatók a Windowsos fájlok is, de csak ha FAT32 rendszerűre formázzuk azt a partíciót. Ha az NTFS-t választjuk, a fájlok írása itt sem működik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)