A toxikus játékosok visszaszorítására irányuló rendszert szabadalmaztatott a Sony
Egy viselkedést figyelő és ennek mentén pontszámot osztó rendszerről van szó.
Egy viselkedést figyelő és ennek mentén pontszámot osztó rendszerről van szó.
A játékosközösség ma is ugyanazzal a lelkesedéssel használja ki a hibát, mint az első Diablo idején.
Néhány kaszt képességeit korlátozni tervezik a nemrég elrajtolt Outridersben, a játékosközösség néhány tagja pedig máris a streamerekre mutogat.
Az Xbox csapatának legmosolygósabb arca megköszönte a játékosközösségnek és a rajongóknak, hogy támogatják a PC-t, történjen az az Xbox Game Pass-en vagy Steamen keresztül.
A játék egyik fejlesztőjének kellett szólnia, hogy létezik egy titkos főellenfél, akit a játékosközösség soha nem talált meg. Pár óra múlva már le is nyomták.
Meglepetésként ért mindenkit a Telltale bezárása, pedig már egy ideje a levegőben volt. Sokat köszönhet a csapatnak mind a játékosközösség, mind az ipar.
A játékosközösség azon dolgozik serényen, hogy a Battlefield 2 és a Battlefield 1942 megmeneküljön a GameSpy örvényétől.
A Wolfenstein: The New Order merész újításai megosztották a játékosközösséget, talán a most kiadott képek és koncepciók tisztázzák, hogy mit várhatunk az FPS-től.
Ha szépíteni szeretnénk akkor azt mondanánk, hogy a Wonderbook bejelentése megosztotta a játékosközösséget.
A Zeno Clash mögött álló chilei fejlesztőcsapat egyenesen a warezoló játékosközösséghez fordult, munkatársai arra kérik őket, adjanak nekik esélyt a túlélésre.
Mano megdobott minket egy levélkével, melyben kedvenc játékáról tájékoztat és arra kér minket, próbáljunk nagyobb játékosközösséget teremteni hozzá:
Szeretném a figyelmetekbe ajánlani ezt a MMOG játékot. Egyedülálló realizmusával és sokszínűségével, az egyik legjobb háborús szimulátor. A napokban fog kijönni az 1.10-es verziója, ami rengeteg újdonságot tartalmaz. Érdemes lenne megismertetni a magyarokkal. A játék hivatalos oldala: www.wwiionline.com. Az általam szerkesztett magyar HQ (nem sokára új dizájnt kap): wwiionline.freeweb.hu. |
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)