Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 1016

[MOZi] Film készül a The Sims-ből

Hír | 2006.04.01 10:51

A mai amerikai eladási lista fényében egyáltalán nem meglepő, hogy az Electronic Arts úgy döntött, betör a filmiparba. Természetesen a megfontolt termékpolitikának köszönhetően a legjobban jövedelmező játéksorozatból, a The Sims-ből szeretnének mozifilmet készíteni. Egyelőre folyik a tárgyalás a filmrendezőkkel. Az eddig megkeresett rendezők közül (Steven Spielberg, Peter Jackson, Koltai Lajos) egyik sem vállalta el a felkérést, habár Uwe Boll maga jelentkezett, őt elutasították. Spielberg azzal indokolta a döntését, hogy nem érez kihívást a forgatókönyv alapján. Különösen, hogy a München című filmje nem hozta a várt sikereket, inkább elvonul egy időre, és egy egészen új projekten dolgozik. Azonban annyit elárult, hogy véleménye szerint teljesen felesleges neves rendezőket felkérni a munkához, hiszen a forgatókönyv külön kitér arra, hogy a főszereplőknek mindenképp ismeretlen, teljesen hétköznapi embereknek kell lenniük, színészi képesítés nélkül. William B. Gordon, vezető alelnök és vezető kreatív igazgató szerint, ha a film hozza a játékokhoz mért sikereket, akkor akár napi sorozat is készülhet belőle. „Az embereknek már elege van az állandó erőszakból, a kitalált fantáziavilágokból, a más korszakokban játszódó mesékből. A statisztikák is azt mutatják, hogy a legtöbben hétköznapi dolgokkal szeretnek kikapcsolódni. Ehhez nagyszerű segítséget nyújt majd a film, amiben a lehető leghétköznapibb szereplők élik a lehető leghétköznapibb életüket, a szokásosnál egy kicsit vidámabb, eseménydúsabb szemszögből.” – mondta. Egyelőre csak az előkészületi fázisban van a produkció. A forgatókönyv véglegesítése is várat magára, amit egyébként a játéksorozat kiagyalója, Will Wright közreműködésével készítettek. Ha a számítások nem igazolódnak be, a kiadóvállalat valószínűleg súlyos anyagi válságba kerülhet. A The Godfather vegyes fogadtatása volt az első csapás – remélhetőleg a filmezés nem az egyetlen menekülési útvonal.

A Microsoft tankok számára készít vezérlőrendszert

Hír | 2006.04.01 10:34

Egy hónapja sem volt, hogy hírt adhattunk arról, mely szerint a Microsoft a Volkswagennel együttműködve beépített PC-kkel felszerelt járművön dolgozik. Az óriásvállalat most még merészebb tervvel állt elő. A Microsoft az Abrams M1A1 típusú tankok számára készít komplett irányítórendszert, amely a teljes elektronikáért és mechanikáért felel majd. A fejlesztések már előrehaladott stádiumban vannak, ugyanis a jelenleg tudni vélt információk szerint nyárra készülnek el az első Windows rendszerrel szerelt M1A1-ek. Az amerikai hadsereg 200 darabra adta le előrendelését - a tankokat elsőként Irakban tennék próbára, ahol az ottani rendfenntartó erők használnák azokat.

A Microsoft jelenleg legelterjedtebb operációs rendszerének, az XP-nek egy speciális változata fut majd a tank beépített számítógépén, amelyből minden felesleges funkciót eltávolítottak a még nagyobb stabilitás érdekében. Olyan alapszolgáltatások, mint a zenehallgatás, filmnézés, megmaradtak, a katonák szolgálaton kívüli szabadidős tevékenységének új megvilágításba helyezése végett. A tank ember nélkül irányítható mechanikáit (pl. célzó berendezés, lövegtorony forgatása, lánctalpak kezelése) a Windows környezetre optimalizált, a hadügyminisztérium kérésére fejlesztett szoftverek irányítják majd. Az Abrams M1A1 típusú páncélos egyébként a legmodernebb harci járművek egyike. 32 láb hosszú, 12 láb széles és 8 láb magas. Súlya több mint 67 tonna, maximális sebessége 41,5 mérföld per óra. A négy fős személyzet számára egy 120 milliméteres löveg áll rendelkezésre.

[DEMO] Hearts of Iron II - Doomsday GOLD

Hír | 2006.03.31 19:25

A Paradox Interactive kettős meglepetéssel rukkolt elő a mai este. Mindkét meglepi a Hearts of Iron II - Doomsdayhez kapcsolódik. Ebből érkezett meg ugyanis a demó, no és nem mellesleg aranylemezre is került a játék. A megjelenésre világszerte április 4-én kerül sor, a kipróbálható verzió pedig 330 megabájt körülire hízott, és innen tölthető.

Update: a demó egy 3 órás trial program. Elindításához szükséges a Microsoft NET 2.0 nevű program (ingyenesen letölthető a Microsoft honlapjáról), valamint egy aktív internetkapcsolat, amely egyedik kulcsot ad a játékhoz. Ezután a trial offline módban akárhányszor elindítható és játszható, azonban 3 óra elteltével mindig kilép majd.

'Reggelt...

Hír | 2006.03.31 07:06

Kellemes reggelt mindenkinek. Péntek van, no és jó idő, úgy nem mellesleg. Holnap pedig jöhet a pihenés. Addig is reméljük, hogy ma is szolgálhatunk néhány érdekességgel. Ma reggel egy bejelentéssel indítunk, no meg egy viccel:

Öreg Pityák kórházi látogatásra megy. A szokott busszal utazik, de nem tudja, hol kell majd leszállnia. Az ismerős sofőr megnyugtatja: - Semmi gond, Pityák bácsi, majd szólok, ha odaértünk. A busz el is ér a megállóhoz, a sofőr beleszól a hangosbemondóba: - Öreg Pityák, leszállás! Mire a busz végéből három öreg nő: - Kötyönjük tyépen!

[MOVIE] CellFactor HD!!!

Hír | 2006.03.29 15:04

A GDC-n mutatták be CellFactor című multiplayer FPS-t először a nagyközönségnek, mozgás közben. Végre megérkezett egy jó minőségű videó is a játékból, aminek egyik igazi újítása a brutál fizika. Láthattunk már ilyesmit korábbi alkotásokat, de hogy ennyi objektum egyszerre reagáljon a törvényeknek, szerintem még játékban nem szerepelt. Az is igaz, hogy ehhez a látványhoz az AGEIA Physix chipjére is szükségünk lesz, szóval a dolog hardveres támogatástól függ. Mellesleg zsír a videó alatti zene is.

Lost Legends - küldetésorientált kalandok

Hír | 2006.03.29 14:40

A Ghost Wood Games ma mutatta be legújabb kicsinyét, amely Lost Legends névre hallgat. Egy akció-RPG-ről van szó, amelyben a fő elemek a küldetések lesznek, így azok pontos teljesítése lesz elsődleges feladatunk. A fejlesztő weboldalán nem mellesleg elérhető a játék alfa változata. Így a Lost Legends letölthető, és tesztelhető. Érdeklődők ide katt.

[MOVIE] Emergency 4

Hír | 2006.03.29 14:13

Új videó érkezett az Emergency 4-ből. A játékban 20 teljes misszió vár majd ránk, no és nem mellesleg ezeket random sorrendben is lejátszhatjuk majd. Az élethű fizikára és valós effektekre épülő Emergency 4 legújabb animációja egészen csöpp, mindösszesen 3 megabájtos; ennek ellenére érdemes megtekinteni. Erre katt:

A digitális disztribúció kiegészítheti a bolti forgalmazást

Hír | 2006.03.28 14:17

A Game Developers Conference több érdekfeszítő előadásnak, tanácskozásnak adott helyet idén is. Az egyik ilyen "Mi a digitális disztribúció következő állomása" címmel megrendezett konferencián olyan nagyok vettek részt, mint Greg Canessa Xbox Live Arcade menedzser; Ray Muzyka a BioWare-től; Gabe Newell, a Valve Software alapítója; Thomas Arundel, az Introversion Software társalapítója; Tom Mustaine, a Ritual Entertainment alelnöke; valamint Lars Brubaker, a Reflexive Entertaniment elnök-vezérigazgatója. Gabe Newell meglepve tapasztalta a Day of Defeat: Source ingyenes hétvégi promóciójának eredményét. A kampány után megduplázódott a hagyományos bolti forgalomba került játékváltozat iránti kereslet. "Óriási meglepetéssel fogadtuk, hogy a rugalmasság, és a sajátosságok, amit a digitális disztribúció közvetlensége kínál, nagy hatással van a hagyományos bolti forgalmazásra is, miközben önmaga is bevételt termel. Emellett remek promóciós hatékonysággal is rendelkezik." - mondta. Ray Muzyka szerint egyszerre van szükség mindkét forgalmazási módszerre, a kettő ugyanis kiegészíti egymást - s ez az elkövetkezendő jó néhány évben így lesz. A digitális letöltések elsősorban az epizodikus játéktartalmak szolgáltatására alkalmasak, alacsonyabb díjazással, esetleg havidíjjal. A lényege a frissesség és a bolti változathoz adható többletlehetőségek. A tanácskozás végére mindenki egyetértett abban, hogy a digitális disztribúciónak nagyobb teret kell hagyni a jövőben, ahogy egyre több fejlesztő és kiadó is felismeri ezt, de még évek kérdése, mire megfelelően kiépül az infrastruktúra.

Németország újra támad: hullanak a kalózok

Hír | 2006.03.27 14:48

Németországban egy frissen elfogadott törvényjavaslat értelmében akár két év börtönbüntetést is kockáztatnak azok a számítógép-felhasználók, akik kereskedelmi forgalomban lévő filmeket töltenek le. Az Európában egyedülálló szigorral rendelkező törvényjavaslat 2007. január 1-jei hatállyal lép életbe, és kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztést határoz meg. A filmipar adatai szerint a németek évente mintegy 20 millió filmet töltenek le illegálisan. Sokak szerint a következő James Bond film, a Casino Royale a hivatalos novemberi premiert megelőző hetekben már elérhető lesz a kalózhálózatokon. A nagyobb fogyasztóvédelmi szervek máris felemelték a szavukat, ugyanis véleményük szerint a törvény a fogyasztókat egyszerűen bűnözőnek titulálja, akik tönkreteszik a kormányzat erőfeszítéseit egy tudás alapú gazdaság létrehozására. Patrick von Braunmühl, a Német Fogyasztói Szervezetek Szövetségének nevében úgy nyilatkozott, hogy ez a lépés a lehető legrosszabb megmozdulás a társadalom felé. Felesleges mértékben zavarja meg az internetes közösséget, és bűnözőket "csinál" a fogyasztókból. Brigitte Zypries igazságügyi miniszter azonban megvédte a törvényt, mondván nem az a céljuk, hogy mindenki kezére bilincset rakjanak, aki letölt valamit az internetről, de ettől függetlenül olyan filmek letöltése, amelyeket még nem is játszanak a mozik, nyilvánvalóan illegális cselekedetnek számít, amit valahogyan meg kell fékezni. Hangsúlyozta, hogy a legális úton szerzett DVD-kről továbbra is szabad személyes felhasználásra másolatot készíteni. Günther Krings, a Keresztény Demokrata Párt szóvivője hozzátette, hogy "Nem kellene különbséget tenni egy rágógumi boltból való ellopása, és egy film illegális letöltése között." Nem csak a filmipar szenved óriási károkat a kalózkodás miatt. A német adatok szerint 2005-ben hetedik alkalommal zárt veszteséggel a zenei iparág. Abban az évben 1,7 milliárdos mínusszal zárták a mérleget. Az eladások 1998 óta 45%-kal csökkentek, s a Nemzetközi Hanglemezkiadók Egyesületének német divíziója szerint múlt évben mintegy 439 millió zenei lemezt másoltak le illegálisan, csak Németországban.

Harminc éves az Apple

Hír | 2006.03.27 12:48

A Szilícium Völgy nagyjai közül az idők folyamán többen is eltűntek, az egyik azonban még mindig virágzik, pontosabban gyümölcsözik: az Apple. A vállalat a héten ünnepli harmincadik születésnapját. Legnépszerűbb termékei - a Mactől az iPodig - egyre szélesebb körben terjednek, ám a szolgáltatások terén is új kihívásokat keresnek. Az iTunes néven elhíresült digitális zeneletöltő központ bebizonyította, hogy bizony van kereslet a legális letölthető tartalmak iránt is. Ám pont ez az, amit a legtöbben támadnak. A francia törvényhozók például azért nem nézik jó szemmel az Apple tevékenységét, mert az nem a megfelelő eszközökkel kapcsolja össze az iPodot az iTunes szolgáltatásaival. Emellett a nagyobb zenekiadók is tiltakoznak az ellen, hogy miért csak 99 centet kérnek az egyes letöltött dalokért. A folyamatosan a bevételi élbolyban elhelyezkedő vállalatnál mostanában fordult elő először, hogy biztonsági réseket találtak a Macintosh operációs rendszerek új változataiban. A szkeptikusabbaknak az is szemet szúrt, hogy nem sokkal ezután partnerkapcsolatot létesítettek az Intellel, és egyre többen gondolják úgy, hogy Macükön inkább Microsoft operációs rendszert szeretnének futtatni. A dolgok valószínűleg nem függnek össze - inkább csak egyre több hacker fordul az Apple gépei felé, vagy ellen. Az "Alma" története 1976-ban kezdődött, amikor két fiatal egyetemista, Steve Jobs marketingzseni és barátja, Steve Wozniak műszaki szaki aláírt egy együttműködési nyilatkozatot április elsején, bolondok napján. A papírokon lefektetett célok között a számítógép árusítás, és építés szerepelt. Egy harmadik barát, Ron Wayne nem látott fantáziát a dologban, ezért inkább két hét múlva távozott. Első termékük egy "csináld magad számítógép" csomag volt. Egy évvel később, 1977-ben megszületett az Apple II mikroszámítógép. Nem ez volt az első személyi számítógép, de akkor ez nyújtotta a legteljesebb szolgáltatásokat, főként otthoni használat esetén. Ez hozta meg az első igazi sikereket a fiatalok számára. Innentől indult be a gépezet igazán. Az Apple Lisa 1983-as bemutatása volt a következő mérföldkő. Ez egy olyan számítógép volt, amely már grafikus kezelőfelülettel rendelkezett, amihez elengedhetetlen volt az egér. Itt debütált az ikonos parancsrendszer is. A gép egyetlen hátránya a 9995 dolláros induló ára volt, ami az üzleti felhasználókat inkább a rivális IBM féle megoldások felé irányította. Az egy évvel később piacra dobott Macintosh azonban meghozta a kellő kompromisszumokat - ezt már örömmel választotta sok ezer otthoni felhasználó. A Microsoft időközben lemásolta a grafikus kezelőfelületet, majd beépítette azt a Windowsba, amit aztán továbbadott a gyártóknak. Az Apple azonban úgy döntött, hogy nem ad engedélyt szoftvereinek licenszelésére a hardvergyártók számára. A következő évtized volt a vállalat holtpontja - számos rossz vezetői döntés és gyenge termékpolitika következtében nagyon úgy állt a helyzet, hogy Jobs kénytelen lesz távozni az élről. Az egyik legnagyobb bukást elszenvedett termék a Newton nevű hordozható személyi asszisztens volt. 1996-ban az általános piaci stagnálás kellős közepén úgy döntöttek, hogy megvásárolják a NeXT számítógépes céget, amely a második volt az Apple eddigi történelmében. Ezután már sorban következtek a jobbnál jobb ötletek és elképzelések, kezdve az iMactől az új OS X operációs rendszerig, keresztül az iPodokon egészen az iTunes digitális központig. Jelenleg a Microsoft egyik legnagyobb riválisának számít az Apple, amely a végsőkig kitart függetlensége mellett. Ennek következménye, hogy a világ számítógép állományának mindössze 4%-át birtokolják, és elemzők szerint a Microsoft következő operációs rendszere újabb csapást mérhet a beleépített innovatív újdonságoknak köszönhetően. Ám aggodalomra semmi ok. A számítások szerint a piacvezető iPod - amely egyaránt használható Apple és Microsoft környezetben is -, és az új, Intel alapú processzorokkal szerelt Macintoshok elősegítik majd az Apple növekedését. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a vállalat pénzügyi helyzete jobb, mint valaha. 2005-ös pénzügyi évét 14 milliárd dollár rekordbevétellel zárta, amiből 8 milliárd készpénz volt.

Fujitsu: 200 gigabájtos laptop merevlemez nyáron?

Hír | 2006.03.27 12:10

A tervek szerint a Fujitsu az év harmadik negyedében elkezdheti 200 gigabájtos hordozható számítógépekbe szánt merevlemezeinek szállítását. Ez a vállalat legfrissebb menetrendjéből derült ki. Az ezt megelőző tervekben még 2007 eleje szerepelt. A jelenleg kapható legnagyobb kapacitású merevlemez a 160 gigabájtos modell. Az ennél 25%-kal nagyobb tárhellyel rendelkező új kiadás is a már jól bevált Serial ATA csatlakozással rendelkezik majd. A Fujitsu nagyon agresszív termékpolitikát alkalmaz a 2,5 hüvelykes adattárolók terén: az elmúlt 14 negyedévben folyamatos növekedésre volt képes. Az előrejelzések szerint a jövőben is növekszik a kereslet a kisméretű merevlemezek iránt, főként a hordozható médialejátszók és a laptopok miatt. 2005-ben 81 millió ilyen mini diszket adtak el, s ez 2008-ra 150, 2010-re pedig 210 millió darabra növekedhet. A hagyományos PC-kbe való merevlemezek iránti kereslet azonban az előrejelzések szerint a 2005-ben tapasztalt 240 millióról 2010-re 190-re csökkenhet.

Galactic Civilizations II: Dread Lords demó csütörtökön

Hír | 2006.03.27 07:25

A most szerdára ígért Fire Department 3 demó után ehét csütörtökre jelentették be a Galactic Civilizations II: Dread Lords kipróbálható verziójának megjelenését. A Stardock mellesleg egy single demót ad majd ki az űrakcióból, amelyben a galaxis meghódítása a feladatunk. Bizonyíték itt.

Battlefield 2142 extrahivatalosan

Hír | 2006.03.22 15:53

Az EA ma hivatalosan is bejelentette a Battlefield 2142 projektet. Tegnap már olvashattunk erről a vadiúj epizódról, sőt, még egy videót is megleshettünk róla; azonban akkor még nem tudhattuk biztosan a "pletykák" igazát. 2142-ben vagyunk, amikor is a jégkorszak beköszöntése miatt kitört pánik uralja a Földet. Az emberiség nagyrésze halálra van ítélve. Azért a kis területért, amely alkalmas maradt az életre pedig a két katonai szuperhatalom harcol egymással: az Európai Unió és a frissen megalakult Pánázsiai Koalíció. Jövőbeli fegyverek teljes arzenálja jellemzi majd a készletet, no és nem mellesleg a földi harcok nagyrészét a Mechwarrior sorozatból megismert robotokkal vívjuk majd. Az idén télen megjelenő FPS-t egyidejűleg 64-en játszhatják majd egyszerre multiban. Az elmúlt órákban pedig még a ma délben látottaktól is újabb képekkel szolgálhatunk. Megtekintésük kötelező!!!

Júniusban ismét fellendülhet a DRAM piac

Hír | 2006.03.22 14:28

Több DRAM előállító, köztük a Powerchip Semiconductor és a Nanya Technology is optimista előrejelzéseket publikált, melyek szerint a jelenlegi DRAM árak júniusban ismét emelkedésbe kezdhetnek, ahogy beindul a "forró szezon". A Powerchip szerint a DRAM szerződéses árak április folyamán még változatlanok maradnak, majd ezt májusban egy kisebb esés váltja fel. A helyzet júniusra optimalizálódhat, amikor is várhatóan megindul a keresletnövekedés. A Nanya hasonlóképp látja a helyzetet: szerintük áprilisban a készletek végre utolérik a keresletet, s így májusban beállhat egy egyensúlyi állapot, amit a szokásos, ciklikus hanyatlás követ majd. A keresletnövekedés legfőbb kiváltó okaiként a Microsoft Windows Vista debütálását, az AMD DDR2 memóriát támogató új processzorcsaládjának megjelenését, és a kétmagos Napa termékeket jelölték meg. Elemzők szerint 2008-ig nincs félnivalója a DRAM előállítóknak.

[MOVIE] Bone: The Great Cow Race

Hír | 2006.03.22 06:55

A Telltale egyenesen öt videót adott ki az áprilisban megjelenő legújabb kalandjátékáról. A Bone: The Great Cow Race mellesleg egyaránt kapható lesz a boltokban és online áruházakban is. A videókat egy csomagban tölthetjük, egészen pontosan innen.

[MOVIE] Ghost Recon: Advanced Warfighter

Hír | 2006.03.22 06:50

Az Ubisoft egyenesen két videót is kiadott a Ghost Recon: Advanced Warfighterből. Az animációk egyenként nagyjából 10 megabájtosak, és együtt több mint 3 percnyi in-game anyaggal szolgálnak. Nem mellesleg a jelenleg tudnivélt információk szerint az Advanced Warfighter március 30-án kerül a boltokba. Az első videóért ide, a másodikért pedig erre katt.

[FuN] Miért LOL a Keresztfater?

Hír | 2006.03.20 20:46

Ha esetleg értetlenül állnátok azon kijelentésünk előtt, hogy miért is nem pont ezt a minőséget vártuk az agyonra reklámozott The Godfather gengszerjátékról - amely mellesleg trilógia lesz -, akkor magyarázatként álljon itt most egy kép. Persze, mondhatjuk, hogy a kinézet nem mérvadó, de ez így önmagában nem igaz. Nagyon is fontos, pláne azok után, hogy a négy évvel ezelőtti Mafia ezen a téren is helybenhagyja szegény Keresztfatert... Thanks jd.

[DEMO] Iron Warriors

Hír | 2006.03.17 17:42

A mai délután harmadik demója is befutott, amely nem más mint az Iron Warriors kipróbálható verziója. A tankszimulátort mellesleg másik nevén is ismerjük: T-72: Balkans. A demó 180 megásra hízott, tartalmát illetőleg pontos információk nincsenek. Mindenesetre kiderül, ha letöltjük:

Baktérium - mint önfenntartó erőforrás?

Hír | 2006.03.17 13:04

Két amerikai egyetem alkalmazottjaiból összeállított tudóscsoport felvázolta annak a lehetőségét, hogy a baktériumok gyakorlatilag mintegy önfenntartó akkumlátorként tápláljanak üzemanyagcellákat, az elektronikus fotoszintézis elvén. A kísérletek a Shewanella oneidensis nevű baktériummal folynak, amelynek alkalmazása annak hátrahagyott anyagára, azaz az elektronokra épül. A baktréium fémet eszik, majd a feleslegessé vált elektronokat kiüríti magából. Erre alapozva olyan üzemanyagcellákat kívánnak létrehozni, amelyek anódjaihoz ezeket a baktériumokat "kötik". Így az elektronok száma jelentősen megnőne. A jövőbeli tervek szerint pedig olyan üzemanyagcellákat gyártanak majd, amelyek önmagukat táplálják, tehát más szóval robotok.

Black & White 2: Battle of The Gods hivatalosan

Hír | 2006.03.16 11:33

Eddig csak pletyka volt, mostmár hivatalosan is megerősített tény, mely szerint készül a Black & White 2: Battle of The Gods. Ez a második rész első kiegészítője lesz, amelyben az aztékok a görögökkel találják magukat szemben, no és azok isteneivel, úgy nem mellesleg. A Lionhead ígérete szerint a pakk még idén tavasszal megjelenik, azonban a pontos dátum felfedése később várható. További infó itt.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)