Óriásrájaként cirkál az amerikaiak vészjósló víz alatti drónja
Most először látható képeken a sikerrel tesztelt Manta Ray.
Most először látható képeken a sikerrel tesztelt Manta Ray.
Egy vadászgépet terelgetve bizonyította a rátermettségét a gépi tanuláson alapuló technológia.
Kifogott az emberi leleményesség a mesterséges intelligencián.
A világ kormányai már évtizedek óta foglalkoznak a talaj helyreállításával.
A platform egyre összetettebb.
A szatelithálózatok összekapcsolására a DARPA csapatai egyedülálló optikai műholdas kommunikációs terminál kifejlesztésébe kezdtek.
A jelentést éppen akkor adták ki, amikor a Bitcoin és más kriptovaluták történelmi értékvesztést szenvednek el, és e fordulat sokakat megrázott.
Az amerikai hadsereg egy új program keretében szerződéseket kínál az űrbeli gyártási igények kielégítésére, az űrrepülés költségeinek csökkentésére irányuló szélesebb körű erőfeszítés részeként.
A DARPA kutatói szerint egy hibatűrő, közcélú kvantumszámítógép komplexitása megközelítheti vagy meghaladhatja egy klasszikus szuperszámítógépét. Itt jön a képbe az US2QC program.
A technológia megkönnyíti a meglévő repülőgépek magas szintű automatizálását is.
Jelenleg a cenzúramérési technikák elégtelenek, mert nem átfogóak, tartósak és bemutathatók.
Afrikai karmosbéka őssejtjeiből hozták létre, és mindössze egy milliméter széles. Öngyógyító képességei vannak, és társaival csoportokat képez.
Peiter Zatko, alias Mudge korábban a Google-nak és a DARPÁ-nak is dolgozott biztonsági projektekben. Az etikus hacker kreatív módszerekkel akarja megerősíteni a nyári kibertámadásban súlyos erkölcsi és anyagi veszteséget szenvedett Twitter védelmét.
A Heron System által tervezett MI szimulációban utasította maga mögé a világ legjobb vadászgép-pilótáit, úgy hogy közben egyetlen vereséget sem szenvedett.
A Michigani Egyetemen mutatták be a Morpheus processzor biztonsági architektúráját, amely gyakorlatilag a legügyesebb hackerekkel szemben is sebezhetetlen.
Az Egyesült Államokban kétmilliárd dollárt költenek az új katonai programra. Ez vásárlóértékben megfelel az atombombát létrehozó Manhatten tervnek.
Az új technológia lényege, hogy elég kigondolnunk a szöveget, és az megjelenik a képernyőn.
A technika új alapokra helyezi a számítógépes adatbiztonságot.
A gép egy sebezhetőség-kereső versenyben győzedelmeskedett, amit az amerikai hadügy szponzorált.
Az amerikai hadügy a civileket kéri, hogy terveljék ki a meglévő eszközökkel elkövethető legszörnyűbb terrortámadásokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)