Ezt az autót 500 kidobott e-cigi akkumulátora hajtja
Tizennyolc mérföldet, azaz közel 30 kilométert sikerült megtenni vele.
Tizennyolc mérföldet, azaz közel 30 kilométert sikerült megtenni vele.
Három színárnyalatban, méretes akkuval érkezik a Lenovo Legion Tab Gen 5.
Akkora akku van az új Moto telefonban, mint egy tabletben, ráadásul strapabíró, mégsem kell attól tartanod, hogy féltégla kerül a zsebedbe.
A kisebb akkukapacitást és a lassúbb töltést modernebb szolgáltatásokkal és lényegesen hosszabb szoftveres támogatással ellensúlyozza.
Az új rendszer nem látványos trükkökre, hanem hatékonyabb működésre helyezi a hangsúlyt.
Részletes tesztben hasonlították össze a két hálózat melletti üzemidőt.
A gödi Samsung-akkumulátorgyárban olyan súlyos mértékű vegyi szennyezést mértek, hogy a kormányon belül komolyan felmerült a létesítmény bezárása, végül mégsem történt semmi.
Kiszivárgott információk alapján akár 40 órás üzemidőt is elérhet majd a készülék.
Érezhetően hosszabb lehet az üzemidő, különösen a többi hajlítható telefonhoz képest.
Mindez ráadásul anélkül kivitelezhető, hogy érdemben bele kellene nyúlni a gyártás folyamatába.
Elsősorban extrém hidegben működő haszonjárművekhez szánják.
A Realme P4 Power lenyűgöző teleppel érkezik, ami hatalmas kapacitása ellenére is könnyű marad.
Erősebb chip, nagyobb akku és prémium kijelző jöhet a Fusion szériában.
Extrém strapabírás, óriási akkumulátor és csúcskamera egyben.
Nem kevesebb mint öt új modellel bővül a Xiaomi REDMI Note családja.
Hosszú üzemidőt ígér a cserélhető akkumulátorral és fülpárnákkal érkező Fender Mix.
9 000 mAh-s aksi, 165 Hz-es kijelző és baráti ár egyesül a kifejezetten gamer fókuszú készülékben.
Hatalmas techcégek dolgoznak azon, hogy tömeggyártásra alkalmassá tehessék a szilárdtest akkumulátorokat, de egy apró finn startup megelőzte őket.
Erős kamerák és nagy akkuk jönnek a Reno-széria új csúcsmodelljeiben.
Ha sikerül megvalósítani, az komoly előrelépés lehet az üzemidő tekintetében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)