A Firefox már űrlapokat tölt ki és weboldalakat figyel helyettünk
A Mozilla böngészőjének AI-alapú Smart Window funkciója sok egyéb mellett az álláskeresésben és az árak követésében is segíthet.
A Mozilla böngészőjének AI-alapú Smart Window funkciója sok egyéb mellett az álláskeresésben és az árak követésében is segíthet.
Olyan címek szerepelnek az űrlapon, mint a Hogwarts Legacy és a Detroit: Become Human.
A Kopint-Datorg Kft. tizenöt éve az e-közigazgatási fejlesztések megbízható háttércsapata - innovatív informatikai megoldásokkal az űrlap-technológiától az automatizált ügyintézési folyamatokig.
Bűbájos segítőmmel kiélveztük a helyzetet: gyorsan megbeszéltük, amire eddig sehogyan sem jutott idő, egyeztettünk, döntöttünk. Mindeközben a bank ügyintézője gőzerővel dolgozott, gyártotta a legkülönbözőbb dokumentumokat, olykor még olyan űrlapot is tolt elém, amit előtte a szemem láttára saját kezűleg tollal töltött ki. Mikor lesz ennek vége? - kérdeztem együttérzően, mire az ügyintéző így válaszolt: Soha!
A Google böngészőjével nemsokára egyszerűbb lesz kitölteni a PDF űrlapokat.
Hírlevél-feliratkozáshoz, árajánlat-kéréshez, vagy éppen visszajelzés kéréséhez is szükséges lehet, hogy az ügyfelei online vegyék fel Önnel a kapcsolatot. Ennek a legegyszerűbb formája űrlapon keresztül történik, de egy rosszul elkészített űrlap még a legjobb ügyfelet is eltántoríthatja.
A legtöbben az Adobe nevet meghallva elsőként a kreatív szoftverekre gondolunk. Az Adobe Acrobat kapcsán pedig leginkább a nyomdákba küldött anyagok ötlenek fel. Holott az Acrobat XI ízig vérig irodai szoftver, minden olyan cég irodai szoftvercsomagjának nélkülözhetetlen eleme, akik elektronikus dokumentumokkal dolgoznak.
A Lexmark International bejelentette, hogy új megoldása lehetővé teszi a kritikus űrlapok és jelentések elérését a vállalatok számára, akkor is, ha az információs rendszerek összeomlanak, vagy leáll a hálózat.
Több mint egy évtizede ismerjük, naponta használjuk, mégsincs még egy olyan szoftver, amely annyi felfedezni valót tartogat, mint az Adobe Acrobat és a PDF formátum. Naponta kapunk és nyitunk meg PDF állományokat, és talán ezért sem vesszük már a fáradságot, hogy jobban megismerjük lehetőségeiket. A napi rutin azt sugallja, hogy az Acrobat vagy az Adobe Reader PDF csak dokumentumok nézegetésére valók, esetleg arra, hogy dokumentumainkat ? legyen az újság vagy levél ? kinyomtassuk, nyomdába küldjük, semmi másra.
A Creative 4U a hazai piacon elsőként kínál közép- és nagyvállalatoknak a legkülönbözőbb vállalatirányítási folyamatokban alkalmazható interaktív PDF űrlap megoldásokat.
Vállalatirányítási folyamatokba közvetlenül integrálható PDF-alapú űrlapokat dolgozott ki az SAP és az Adobe Systems.
Nos szárnyra kaptak bizonyos pletykák, miszerint mozifilm készülne a Preyből. Az eredeti játék mellé ugyanis mind a PC-s és mind az Xbox 360-as verzióhoz mellékeltek egy promóciós kis űrlapot, melyen a "különös üzlet" cím alatt feltüntették a Prey eredeti zenéit tartalmazó lemez terjesztőjét a DirectSongot, egészen pontosan egy URL címet. Az oldalra belépve egy "titkos kódot" várnak tőlünk, mely a következő: prymvyscrnplycmng2007. Na már most ebből a kódból kezdtek el sokan következtetni arra, hogy csalafinta módon ebben a karakterhalmazban rejtették el a fejlesztők, hogy moziba is ellátogat a Prey mégpedig 2007-ben. Azonban erről egyelőre szó sincs. A fentieknek köszönhetően a Prey által megihletett zeneszerzők által komponált és előadott számok egyikét tölthetjük le teljesen ingyen. Mindezek ellenére a 3D Realms és a 2K Games is csak hallgat, se megerősítés nem érkezett, sem cáfolat. Egyelőre hagyják, hogy a pletyka a levegőben maradjon, egyelőre.
A Runestone Dániában jelentette be, mely szerint mától várják a jelentkezéseket a Seed egyhetes bétatesztjére. Az MMORPG nyílt tesztje április 25-én veszi kezdetét, és egy héten át tart majd. Az érdeklődőknek csupán annyi a dolga, hogy ide nyomnak, majd miután átolvasták a kellő anyagot, kitöltik az űrlapot. Eztán elérhető az ingyenes kliens, amely biztosítja a május 2-ig tartó próbát.
A GTA: San Andreas fejlesztői a meglepetés erejével élve meghirdettek egy pályázatot BUST THAT CRAZY SH*T cím alatt, melyre tulajdonképpen három kategória visszajátszásait várják (Los Santos, San Fierro, Las Venturas és ezek környező területei). A megmérettetésen bárki beküldheti saját, elég őrültnek és viccesnek tartott 30 másodperces videóját (.rep fájl) egészen augusztus 15-ig. Persze mit érne mindez díjak nélkül, így hát a srácok nem feledkeztek meg a jutalmakról sem. Az első helyezett kategóriánként egy NVIDIA GeForce 6800 GT videokártyával lehet gazdagabb, míg a második legjobb beküldő egy hatalmas San Andreas ajándékcsomagot kap, végül a "bronzérmes" egy, a saját nevével fémjelzett, aranyozott trófeával büszkélkedhet majd. Bővebb infókat és a jelentkezési űrlapot itt találjátok. Thanks cnensuska & GTA Online!
Végre! Mostantól lehet jelentkezni a Civilization 3 legújabb kiegészítőjének a bétatesztjére. Szerintem minden stratéga örül ennek a hírnek, hiszen nem kis névről van szó. Aki gondolja máris kitöltheti az űrlapot, amit itt talál.
A ShadowFlare: Episode One című, készülő akció/RPG játék fejlesztője, az Emurasoft bejelentette, hogy egyfajta publikus tesztet indítanak, melynek keretein belül a játékosok kipróbálhatják a még nem teljesen kész (hivatalos megjelenés: október) programot. A cél a készítők részéről természetesen a még bent maradt hibák feltérképezése és kiszűrése. Ha érdekel a dolog és jelentkeznél, nincs más dolgod, mint ezt az űrlapot kitölteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)