A Yettel sem marad ki a sorból, ők is árcsökkentést jelentettek be
Másként tartja be az árstopot a Yettel, inflációval megegyező kedvezményt adnak egy éven át.
Másként tartja be az árstopot a Yettel, inflációval megegyező kedvezményt adnak egy éven át.
Még árcsökkentést is hozott az Apple Scary Fast műsora.
Hiába a nyári uborkaszezon, az Nvidia üzletfejlesztési csapatai nem pihennek, és szorgosan dolgoznak a nemrég megjelent újdonság piaci elértéktelenítésén.
Egy többnyire jól értesült szivárogtató szellőztette meg a hírt.
Iparági források szerint az Nvidia épp visszafogja az RTX 40-es sorozatú kártyák gyártási darabszámát, és ez nagyon nem jön jól a nemrég elstartolt 4070-es típus számára. Van elég baja így is az újdonságnak.
Borzalmas negyedévet zárt a cég, amire bizonyos processzorok árának csökkentésével reagálhat.
Virtuális valóság valódi kábelek nélkül: lehet már kötöttségek nélkül bóklászni a VR-világban. Teszteltük a HTC komplett megoldását, amely komoly árcsökkentésen esett át - vajon 2020 az elérhető, de minőségi VR éve lesz?
A pénzügyi előnyét felhasználva komoly árcsökkentésekkel hozná kellemetlen helyzetbe az AMD-t az Intel.
Még pont időben sikerült belátni, hogy máskülönben nehéz lesz méltóképp ringbe szállni a zöld ellenféllel szemben.
Megelőző csapásként több piacon is csökkentette a Radeon RX Vega 56 grafikus vezérlő vételárát az AMD.
Azon országokban csökken majd az iPhone készülékek vételára, amelyekben a helyi valuta nem igazán stabil a dollárral szemben. Tim Cook szerint az árcsökkentés felpörgeti majd a keresletet.
A játékvilág egyik ismer elemzője szerint ha a Microsoft egy bizonyos összeg alá lövi be a Project Scorpio árcéduláját, akkor a Sony reagálni fog rá a saját előadásán.
Ha már a többi nagy piacon árat csökkentett a Sony, logikus lépésnek tűnik, hogy Európában is olcsóbb legyen a PlayStation 4. Úgy tűnik, már a hivatalos bejelentésre sem kell sokat várnunk.
A Sony lefaragott a The Last of Us Remastered árából, amivel a játékosok mellett az előrendelők is jól járnak.
Az EA tegnap lecsippentett egy kicsit a next-gen játékainak árából, ma az is kiderült, hogy miért.
Furcsa dologra lehettek figyelmesek PlayStation 4 felhasználók. Egyik pillanatról a másikra olcsóbbak lettek az EA játékok.
Az AMD hivatalosan is leleplezte a legújabb videokártyáinak specifikációit, az NVIDIA pedig az árcsökkentés mellett döntött.
Számos forrás utal arra, hogy az amerikaiak hamarosan jóval olcsóbban vásárolhatják majd meg a PlayStation Vita kézikonzolt, ami akár elindíthat egy láncreakciót is.
Az NVIDIA nem akció vagy nemes dátum miatt csökkenti árait, sokkal inkább az AMD elleni intézkedésképpen.
Utolsó előtti napjához érkezett a Steam ünnepi akciósorozata, de pénztárcánk továbbra sincsen biztonságban a gigászi árcsökkentésektől.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)