A Facebook kideríti, kikkel élsz együtt
A célzottabb hirdetések érdekében a Facebook azt is tudja majd, hogy hol és kikkel élsz együtt. Készülnek az új algoritmusok.
A célzottabb hirdetések érdekében a Facebook azt is tudja majd, hogy hol és kikkel élsz együtt. Készülnek az új algoritmusok.
Omnicoach egy mesterséges intelligencia alapú személyi edző, ami kielemzi a játékosok teljesítményét és tanácsokat ad arra, hogy fejlődhetnének az adott játékban.
Alaposan megtrollkodta a bemutatón a Huawei az Apple-t, a tripla kamerás Mate 20 Pro akár egy iPhone XS-t is képes vezeték nélkül tölteni. Bemutatkozott a Mate 20 és a Mate 20 Pro.
2020-tól a Volvo beépíti a járműveibe az NVIDIA Drive AGX Xavier számítógépét.
799 és 899 dollártól lesznek vihetőek a Google új zászlóshajói, amelyek külsőre és belsőre is éppen olyanok, mint vártuk.
Fizikai képtelenség emberi erőforrást használva cenzúrázni, kénytelenek valami egészen más módszert bevetni.
Berlinben megnéztük, mivel készül a Huawei októberre, aztán pedig átsétáltunk a Razer gaming termékeihez, és persze videóztunk, ahogy csak a csövön kifért.
A The International 2018-on győzetett le a mesterséges intelligencia által irányított csapat.
Néhány AAA játékban sajnos ennél butábbak az ellenfelek.
A botok viszonylag könnyedén legyőzték a Dota 2-es közösség ismert arcaiból álló brigádot.
Nyugalom, azért nagy probléma nincs, valószínűleg trollok tanították hülyeségekre a mesterséges intelligenciát. Volt már ilyesmire példa, azt is befoltozták.
Négy évig tartott az MI "edzése", ma azonban már a legjobb emberi csapatokat is felülmúlja.
A Samsung megduplázza a HBM2 memória gyártását, azonban még így sincs elegendő mennyiség a piacon.
A cég vezére 20 darab ügyvezetői kiadású TITAN V-t adott át a mesterséges intelligenciát kiaknázó piac nagyjainak.
A jelek szerint elég okos lesz a mesterséges intelligencia a Naughty Dog játékában.
Lehet-e személyisége a mesterséges intelligenciának? És ha igen, akkor rögtön emberszámba is kell venni? A Quantic Dream csak feltette a kérdést, a választ pedig mi adhatjuk meg.
Sokan félnek, sokan ámulnak a Google Duplex nemrég mutatott elképesztő demója miatt - elképzelhető azonban, hogy a Google csalt.
A procedurális pályagenerálás új szintjére léptünk.
Vajon tényleg itt a Black Mirror sorozatból ismerős disztópia? Kezdődik a gépek lázadása? A Google szerint nincs mitől tartanunk, rövid pórázon tartják a mesterséges intelligenciájukat.
A kamera a felhőkbe költözik, ahol a mesterséges intelligencia szemeként szolgál majd.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)