Leesett az állunk attól, ahogy valaki újragondolta a Star Wars ikonikus párbaját
Darth Vader és Obi-Wan összecsapását ennyire brutális formában még sosem láthattuk.
Darth Vader és Obi-Wan összecsapását ennyire brutális formában még sosem láthattuk.
Női rendezővel, női főszereplővel gondolják újra a fagyos akciózást.
A Pókember: Idegenben után majd' egy évet kell várnunk arra, hogy újra a vásznon láthassuk szeretett hőseinket.
A szerencsésebbek már ősszel kipróbálhatják, hogy milyen újra vámpírnak lenni.
A Days Gone még mindig az élen, a Mortal Kombat 11 a nyomában, a GTA V pedig újra az élmezőnyben.
A Puliwood csapatának több tagja is el szerette volna mondani, hogy mit gondol a Marvel mérföldkövéről, ezért úgy gondoltuk, hogy egy szerkesztőségi cikk keretében közösen értékeljük a Végjátékot.
Vasember 2008 óta szórakoztat minket a vásznon, az őt megformáló színész pedig legendává vált azóta. De vajon ez elég egy Oscar-díjhoz?
Hivatalosan is megerősítették, hogy az Intel Xe grafikus vezérlők hardverszinten támogatják majd a legújabb NVIDIA vezérlőkkel újra divatba hozott sugárkövetést.
A szervezet korábbi alapítója újra kezébe vette a csapat irányítását.
Tarantino és Fred Raskin vágó szépen fű alatt csinált egy epizódonként 50 perces miniszériát a Netflix számára.
Minden, aminek kezdete van, véget is ér.
Ahogy arra már sok Persona rajongó számított, valóban jön a játék bővített verziója, ami egy raklapnyi új tartalmat csap hozzá az eredetihez.
A Fallout: New Vegas alapból sem csúnya játék, a moddereknek köszönhetően pedig még pofásabb lett. A legújabb csomag például több ezernyi textúra minőségét növeli.
Samuel L. Jackson is visszatért az újraforgatásokra.
A képregény alapján készült lopakodós akció-FPS-t felújítva játszhatjuk majd újra.
Lehet készülni stratégák: alig egy hónap múlva újra tombolhat a malacok és nyulak háborúja.
A Square Enix fantasztikus látványvilágú és rengeteg tartalommal megtömött JRPG-je újabb platformon teszi tiszteletét a Switch után.
A stúdió két új rendezőt is behozott a projektbe a 21 napos újraforgatás kedvéért.
A brit játékeladási toplistát semmi nem borította meg nagyon, de néhány leárazás visszahozott pár korábbi sikerjátékot.
Az Assassin's Creedről ismert Patrice Désilets jó ideje szenved ezzel a projekttel, de még nem adta fel a reményt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)