A Facebook-film írója készíti a Steve Jobs mozi forgatókönyvét
Az Ashton Kutcher főszereplésével készülő Steve Jobs projekt mellett egy másik film is körvonalazódik az Apple volt elnökének életéről.
Az Ashton Kutcher főszereplésével készülő Steve Jobs projekt mellett egy másik film is körvonalazódik az Apple volt elnökének életéről.
Akiknek betelt a malacpersely, ma éjjel már Diablo torkának ugorhatnak. Akiknek nem sikerült még összegyűjteni a rávalót, ők is beleugorhatnak a kalandba.
A Hayley Williams vezette rockzenekar három újabb slágerére zúzhatunk jövő hét keddtől.
Vannak játékok, amikre az ember nehezen talál szavakat. Az Adventure Time is ilyennek ígérkezik.
Május első hétfője is eltelt - kicsit szomorkás idővel, de a zenei részben egy zseniális előadóval.
Jövő héten a los angeles-i zenekar három dala kerül fel a Rock Band Network jelentős méretű katalógusába.
Az egykori Resident Evil fejlesztő egy teljesen új túlélő horrort fejleszt Zwei néven, melyhez concept artot is tudunk mutatni.
Sok madridista most nagyon örül, a barcások meg szomorkodnak...
A Bethesda bejelentette, hogy a márciusi rémhírekkel ellentétben nem törölték a Prey folytatásának fejlesztését.
Évek óta nem tudtam a kedvenc baseball csapatom meccsét végignézni - most viszont Atlanta Braves - New York Mets: 14-6 ! Nyertünk!!!!
Elő a titkos bankszámlákkal és megtakarításokkal - aki igazi Resident Evil rajongó, most egészen különleges Platina edíciót kaphat sok pénzért.
A széria korábbi epizódjaitól többnyire elrugaszkodó játékkal jelentkezik a Harmonix hamarosan.
Hivatalosan is a Journey lett a leggyorsabban fogyó játék a PSN-en
Ezen a vasárnap reggelen nem csak az óraátállítás miatt szomorkás a hangulat, sajnos a Vita rajongóknak is van egy rossz hírünk a Silent Hill: Book of Memories kapcsán.
Szegény Krasznahorka vára - csúnyán leégett :(
A svéd származású fejlesztőcsapat az év első felében három, vadonatúj projektet szeretne bejelenteni a nagyérdemű számára.
A mai nap tiszteletére még az ünneplőmet is felvettem - New York Mets rajongók nagy örömére.
Újra sötétségbe borul a frissen átkeresztelt PSN, de aggodalomra semmi ok, a leállás a javunkat szolgálja.
Karosszéria feszül karosszériának a PSN-exkluzív multiplayer lövöldében.
A nagy melegben sem fogunk Persona nélkül maradni!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)