Lesznek One Piece skinek a Fortnite-ban, de az eseménynek csúsznia kell
Meglepődnénk, ha a világ legnépszerűbb shonen mangája maradna ki a crossoverek garmadájából.
Meglepődnénk, ha a világ legnépszerűbb shonen mangája maradna ki a crossoverek garmadájából.
Egyes rajongók most épp ezért háborognak a világszőttesen.
A sportjátékok piacán nehéz évről évre jelentősen megújulni, de az idei Show élvezetesebb és élethűbb, mint közvetlen elődje.
Noha a Netflix sorozat akciójelenetei is fantasztikusak voltak, a karakter képregényes dinamikáját sokak szerint nem tudták megjeleníteni.
Egy igazán menő crossovernek lehetünk szemtanúi.
Suzanne Collins eddig csak előzményeket írt, de Hutcherson szerint lenne helye folytatásnak is.
Annyit beszélnek róla, hogy lassan hivatalosan is bejelenthetnék, hogy Washington is csatlakozik a harmadik Fekete Párduc mozihoz.
Remélhetőleg lesz stúdió, ami vállalja ezt az azért nem túlzottan nagy kárést.
Aktívan vizsgálják a fejlesztők annak a lehetőségét, hogy egy új fokozattal az eddiginél is keményebb kihívás elé állítsák a játékosokat.
A franchise-zal kapcsolatos lehetőségeikről és terveikről beszélt a Nightdive Studios egyik fejese.
Néhány álláshirdetés indította be a spekulációt.
Gyönyörű vizualitással bíró a magyar doku kisfilm, ami Yasukéről mesél.
Összeszedtük, a Ubisoft milyen formában kommunikálta a korábbi Assassin's Creed részek teljesítményét.
Forza Horizon 5 PS5-ön? The Last of Us Part II Remastered PC-n? Új Commandos és Fatal Fury? Ilyen is csak a bolondok hónapjában eshet meg.
Shawn Layden távozásának oka egyértelműen az volt, hogy a PlayStation live service címek felé szeretett volna fordulni.
Nagyon sok szépet és jót írtak a japánok a Ubisoft játékáról.
A Netflix lesz az otthona a Scooby, Shaggy, Daphne, Velma és Fred első bűnesetét feldolgozó produkciónak.
Ronaldót olyan harcosok ellen áll majd ki, mint Terry Bogard és Mai Shiranui.
Komoly közösségi médiás cicaharcnak lehettünk szemtanúi, a győztes a like-ok alapján elég egyértelmű.
Ezúttal a Megyébe utazhatunk el az építőkockák segítségével.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)