A Loki 2. évada eredetileg teljesen más befejezést kapott volna
Mi kifejezetten örülünk, hogy végül azt a szezonzárót kaptuk, amit a Disney+-on láthattunk.
Mi kifejezetten örülünk, hogy végül azt a szezonzárót kaptuk, amit a Disney+-on láthattunk.
A mai adásban Csirke és Hunter megnézik, mit tud a Fortnite OG, visszatérnek a legendás első pályára.
Az új Star Wars mozi, amiben Daisy Ridley is visszatér majd Rey szerepében, 15 évvel a Skywalker kora után játszódik.
Mikortól számít öregnek egy férfi? Szemantikai önképzőkör a kommentmezőben. Ismert jelenség, hogy az ember gyerekként már egy 30 évest is…
Látványos filmnek ígérkezett a Magasmentés, mely nem épp vidám témával csábítaná moziba a magyar nézőket.
Még van mit mesélnie a Netflix egyik legkülönlegesebb antológiasorozatának.
Egyáltalán nem olyan a Modern Warfare 3 zombis módja, mint amit a Treyarchtól megszoktunk, de néhány órát el lehet vele ütni.
A rejtélyes művész a világ egyik legismertebbje, pedig semmit sem tudunk róla. Most viszont egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá, hogy kiderüljön, ki is ő valójában.
Már nem is kell olyan sokat várnunk az érkezéséig.
Még csak 40 éves, de már ötvennél is több produkcióban vett részt.
Az alkotók sem akarnak még elbúcsúzni a Miyagi-verse néven ismert univerzumtól, amit oly sokan szeretnek.
Ha eddig őriztétek a megtakarításaitokat, akkor most vége mindennek. Jövő héten kezdődik a Steam vásár, tudjátok, mit jelent ez.
A sármos és tehetséges színészt a Lucifer sorozat tette világszerte ismertté, bár szerepelt a Doctor Who-ban és alakította már Robin Hoodot is. A 45. születésnapja alkalmából összeszedtünk róla tíz érdekességet.
Seth Macfarlane ismét megszólaltatja a szabadszájú medvét.
Ezúttal nem a bödön aljáról kapartak fel valamit, tényleg megéri letölteni az Epic Games Store ingyen játékait.
Részletesen elmagyarázzuk, mit kell tudni a négy Póknőről és ellenfelükről, Ezekiel Simsről.
Semmit sem bízott a véletlenre a Leonard Bernstein életéről szóló Maestro rendezője és főszereplője.
Nem sok stúdió merte volna bevállalni azt, amit a Remedy.
Kezdi összehúzni a nadrágszíjat a kiadásai körül az Activision, így erre a veszteségre már számítottunk.
Sok problémája van jelenleg az MCU-nak, és lehet, hogy nem ez a legégetőbb, de lassan tényleg kezdenie kéne valamit a Marvelnek a teasereivel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)