Cyberpunk 2077 - teljesen más játék lesz, mint a The Witcher 3
Élő adásban meséltek a fejlesztők a CD Projekt RED következő nagy dobásáról. Még mindig nem láttunk belőle semmit, de már tudjuk, hogy milyen nem lesz.
Élő adásban meséltek a fejlesztők a CD Projekt RED következő nagy dobásáról. Még mindig nem láttunk belőle semmit, de már tudjuk, hogy milyen nem lesz.
Nem csak az Evolve Ultimate Edition kapta meg a hivatalos megjelenési dátumát, de a 2K egy vadonatúj szörnyetegről is lerántotta a leplet. Nos, ő sem kap túlzottan szép pofit.
A Sony nyilvánosságra hozta az előfizetőknek szánt novemberi kínálatot, és bár alapvetően jó játékokat kapunk, azért nem estünk hanyatt.
Mivel vasárnap átlépünk novemberbe, a Microsoft bejelentette az Xbox Live Játékok Golddal kezdeményezésének következő négy ingyenes játékát.
A Gravity Rush 2-ben még több eszközt kapunk, hogy kedvünk szerint alakítsuk a játék világának gravitációját, ráadásul nem csak hősnőnk fog ide-oda repkedni a képernyőn.
Ha megjelenik egy konzol, a teljesítményén általában nem, csak az energiafogyasztásán, méretén változtatnak. Vajon kapunk egy PlayStation 4-et, ami többet tud a mostani változatnál?
Egy meglehetősen komoly újdonsággal jelentkezik a Facebook fejlesztője: kapunk egy új keresőt a tartalmakhoz.
A Rocksteady bejelentette, hogy milyen tartalmakat kapnak még a Season Pass tulajdonosai. A különböző skinek mellett sztori küldetések is jönnek.
Ha már kellő izgalommal várod a film decemberi premierjét, akkor ide vesd figyelő szemeid. Van 50 dögös képünk a Star Wars VII-hez.
A Mafia III bőven tartogat majd kihívást a játékosok számára, de a fejlesztők nem akarták fölöslegesen túlbonyolítani a dolgot, ezért néha kapunk majd egy kis segítséget.
Egy okos kis eszköznek köszönhetően hamarosan már vezeték nélkül is nyomogathatjuk majd az Xbox One kontrollerét a számítógépünkre/laptopunkra/tebletünkre csatlakoztatva.
A Star Wars Battlefront esetében ugyan nem lehetünk Premium tagok, de Season Pass azért lesz.
Akkor sincs gáz, ha a Halo 5: Guardians készítői nem találnák el, milyen is álmaink Halo-pályája, a Forge módban ugyanis minden korábbinál több eszközt kapunk, hogy saját térképeinket elkészíthessük.
A The Witcher 3 elkészült, a kiegészítők is majdnem készen vannak, utána pedig a CD Projekt minden erejével a Cyberpunk 2077-re tud majd koncentrálni.
Eddig viszonylag kevés alkalommal fordult elő, hogy örültünk egy vírus jelenlétének a számítógépünkön.
Annyira nem lepődtünk meg azon, hogy hatalmas lesz a Just Cause 3 játszótere, de most már legalább nagjyából pontos számot tudunk mondani.
Egy hetet kell várnunk arra, hogy letölthessük a PlayStation Plus októberi ingyenes játékait, de már legalább tudjuk, mit kapunk jövő hónapban.
Elképesztő mennyiségű Facebook-felhasználóval hitették el, hogy ezentúl fizetnünk kell a közösségi oldal üzemeltetőinek, hogy ne adják ki minden képünket és posztunkat. Az álhír mellé társult egy mágikus poszt is, amivel persze mindezt megakadályozhatjuk.
Kiderült, milyen korhatári besorolást kapott a jövő tavasszal a mozikba kerülő Batman v Superman, ez alapján pedig úgy tűnik, nem egy sötét, felnőtteknek szánt verziót kapunk.
A versenyzés szerelmesei már alig várják, hogy a nemsokára érkező Need For Speedben megint megalkothassák álmaik masináját, az EA pedig most részletesen bemutatja, milyen eszközöket is kapunk majd mindehhez.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)