EA: A mobilos gaming jót tesz a konzoloknak
Ha elismerjük, ha nem, mobilos gaming létezik, sőt, a játékipar egyik fontos tényezőjévé vált az elmúlt években.
Ha elismerjük, ha nem, mobilos gaming létezik, sőt, a játékipar egyik fontos tényezőjévé vált az elmúlt években.
A Resident Evil: Revelations PC-re és konzolokra megjelent változatának eladásai ugyan nem szorongatják meg a nagyokat, de azért közel sem nevezhető bukásnak.
Lara Croft az újgenerációs konzolokon is bemutatkozott. Szebb lett, de mi még?
Hamarosan érkezik az Outlast PlayStation 4-re is és a most kiadott trailerből kiderül, hogy miért is kellenek majd konzolon is azok a parkourös mozdulatok.
Ronan O'Connor nyomozó a next-gen konzolok tulajdonosait is meglátogatja majd idén nyáron.
Tudjuk, hogy a konzolos változatokhoz képest később jelenik majd meg a Dark Souls 2, de lehet, hogy nem kell rá hónapokat várni.
Az új Sonic játék a múlt heti Nuremberg-i Játékvásáron tűnt fel, és ha minden igaz PS4, Xbox One és Wii U konzolokra fog megjelenni.
A japánban tavaly megjelent, vékonyabb és könnyebb PlayStation Vita két héten belül nyugatra jön. Összegyűjtöttük az infókat és néhány összehasonlító fotót a régi és új kézikonzolokról.
A hírek szerint már nem kell sok és a Sony magáénak tudhatja azt a gyárat, mely jelenleg Nintendo DRAM chipeket gyárt a Wii U konzolokhoz.
Simán lehetne a konzolosok hőse az a férfi, aki kirohan egy égő házból, majd visszarohan az égő házba, hogy megmentse... az Xboxot.
A next-gen konzolokon sem maradunk golf szimulátor nélkül. Töltési idő nélkül még szebb sport ez ugyebár.
A Microsoft kiadta az előző negyedéves pénzügyi jelentését, mely szerint több millió Xbox talált gazdára.
Egy vadonatúj pletyka szerint a Nintendo már most elkezdett dolgozni a Wii U és 3DS konzoljait felváltó, jóval izmosabb gépeken. Még a specifikáció is kiszivárgott.
Michael Pachter szerint az új konzolok elterjedése olyan nyomást fog gyakorolni a mostaniakra, hogy elkerülhetetlen az árcsökkenés.
Örülhetnek mindazok, akik PS3 vagy PS4 konzolokon játszák Edward Kenway kalandjait, a hétvégén ugyanis kétszer annyi xp jár a gyilkolásért.
A Sherlock Holmes kalandokról elhíresült Frogwares PC-re és next-gen konzolokra ígéri következő alkotását, amely remélhetőleg elnyeri az ősi istenek tetszését is.
Végre Sirius is szóhoz jut, mert PC-s játékélmény következik, elég volt a konzolos udvariaskodásból! Itt most Left 4 Dead coop következik PC-n, elhullanak a gyengék, lemaradnak a pirézek.
Mit szólnátok egy PolyStation 3-hoz? Esetleg egy Treamcast? Egy Chintendo Vii? Ez most nem az igazi Konzolgenerációk sorozatunk. Ez egy hamisítvány!
Folytatódik a PlayON PC-s és konzolos játékokat egyaránt érintő akciója, melyben az árprés szerepét rátok, játékosokra osztották.
Megint annyi hírt írtunk, hogy bármilyen krónikás elpirulna szégyenében. Alien és Evolve bejelentés, Skyrim mizéria, a PlayStation Now félkész megoldása és a 2K leépítés is borzolta a kedélyeket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)