Pilot: Andor
Egy kis csúszás után megérkezett az egyik legjobban várt Star Wars sorozat, az Andor Diego Lunával a főszerepben.
Egy kis csúszás után megérkezett az egyik legjobban várt Star Wars sorozat, az Andor Diego Lunával a főszerepben.
Megérkezett a netflixes Enola Holmes második részének első teljesértékű előzetese.
A szivárgás alaposan megnehezíti a fejlesztők munkáját, sok rajongó pedig teljesen félreértette, mi az, amit láthatott.
Nem játékot készítenek, hanem online játékokban szeretnék kiszúrni a veszélyes elemeket. Több van, mint gondolnátok.
Összeszedtünk az előző konzolgeneráció terméséből pár elfeledett kis gyöngyszemet.
A hackert Oxfordshire városában kapta el a londoni rendőrség.
A D23 Expo egyik látogatója nem bírt magával, és megosztotta a helyszínen készített felvételt.
Vannak, akik még örültek is a dolognak, vagy épp azt gondolták, ez jól is jöhet a Rockstarnak. Összefoglaljuk, mi a helyzet valójában.
Természetesen Jason Sudeikis megformálásában, aki hozta magával az AFC Richmondot is.
Ahogy mikróba sem érdemes macskát rakni, úgy jobb, ha hivatalos ajánlás tántorítja el az embereket a gyógyszerben kisütött Csirkétől is.
A hacker korábban az Uber rendszerét is megtámadta.
Világos, hogy nem kell mindenkinek értenie a játékfejlesztésnek, de ugyanígy nem kéne messzemenő következtetéseket levonni egy korai buildből - erre próbálja most felhívni a figyelmet a szakma.
Mindenki remélte, hogy a platform egyszer megszabadul a félkarú rablóktól, de senki sem hitte, hogy ez tényleg meg is történhet.
A YouTuber konkrétan a Ubisofttól kapta meg az infókat, de azokról értelemszerűen nem mesélhetett volna az embargó lejártáig.
Aki maradéktalan fan service-re számít az Andor kapcsán, csalódni fog a showrunner szerint.
A Grand Theft Auto VI szivárgását könnyel lehet, hogy az egész projekt meg fogja sínyleni.
Bár a felvételek még a játék kezdetleges változatát mutatták, azért néhány fontos dolog így is kiderülhetett.
Láthatjuk a főszereplő párost, és néhány a GTA V-ből ismerős elemet is.
A 2022-es világbajnoksági szezont a Riot Games egy mókás kisvideóval vezette fel.
Egy árva kiskutya és egy magányos kislány varázslatos története barátságról, szeretetről és az elfogadásról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)