Mindenki harcol mindenkivel a Vaják 3. évadának most kiadott jelenetében
Ciri, Yennefer és Geralt is helyre tesz néhány rosszakarót.
Ciri, Yennefer és Geralt is helyre tesz néhány rosszakarót.
Jerrod, Sindel, Quan Chi, Kitana, és Jade is benne lesznek majd a filmben, de a franchise jól ismert főgonoszán lesz a hangsúly.
Volt jó és rossz napok, de valami még készül a Marvel háza táján, amelyben Scarlett Johansson is érintett.
Nagyon úgy fest, hogy a felnőttesebb, komolyabb hangvétel olyan megosztóvá fogja tenni a Titkos invázió Marvel-sorozatot, mint tette anno az Andor első évadát.
Hányatott sorsú művészek elméjében kirándulhatunk a Bloober Team játékait felújító, kibővítő és újraértelmező csomagban.
Vannak kisebb-nagyobb utalások korábbi epizódokra a Diablo IV elejétől a végéig, ez azonban némileg hangsúlyosabb.
Acélos helyett inkább rozsdás alapozás.
Az Xbox Games Showcase Extendedben Dogtown kapta a főszerepet.
Reméljük, hogy az elmúlt években beszereztetek egy komolyabb SSD-t, mert a CD Projekt innentől nem adja alább.
Hosszú ideje készül már Adi Shankar anime sorozata, most végre láthattunk is belőle valamit.
Alapos magyarázót is kaptunk nem sokkal az új Cyberpunk 2077: Phantom Liberty előzetes után.
A Disney+-ra hamarosan felkerül egy érzelmes dokumentumfilm a képregénymágusról.
Az Idris Elbát és Keanu Reeves-t is felvonultató Phantom Liberty hamarosan megérkezik.
Folytatódik a különleges hangulatú Blasphemous, trailer adja meg hozzá a hangulatot.
Csak néhány hónap van hátra a megjelenésig, a Mortal Kombat 1 fejlesztői lelkesen mutogatják a játékot.
Nemcsak a filmek egyik sztárjával találkozhatsz, hanem az első hivatalos mágia kézikönyvbe is exkluzív betekintést nyerheszt!
Végül nem egy, hanem két antagonistával kell majd szembenéznünk a Larian nagyszabású fantasy szerepjátékában.
Henry Cavill és a többiek felkonferálásával tekinthetünk bele a következő szezonba.
A Prince of Persia: The Lost Crown nem remake vagy remaster lesz, hanem egy teljesen új rész.
A színész a közösségi médiában beszélt a helyzetéről, posztjára többek között Henry Cavill is reagált.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)