Erről maradtál le, ha nem nézted a Nintendo Direct februári adását
Negyven percen keresztül beszélt újdonságairól a Nintendo, 2023 sem lesz egy rossz év a Switch-tulajok számára.
Negyven percen keresztül beszélt újdonságairól a Nintendo, 2023 sem lesz egy rossz év a Switch-tulajok számára.
Bob Iger elmondása alapján jön többek között a Jégvarázs következő része is.
Ríviai Geralt megérkezett a Fortnite csatamezejére, de ahhoz, hogy harcba vidd a vajákot, előbb túl kell esned a szörnyvadászok beavatásán.
Még rengeteg időre van szüksége a Ken Levine felügyelete alatt készülő Judasnak.
A vállalat remek időzítéssel tart is egy Nintendo Directet, amely az első félévben kiadni tervezett játékokra koncentrál.
Ráadásul a The Fens Sheriff's Department dialógusait le is szinkronizálták.
"Járt utat a járatlanért el ne hagyj." - tartja a mondás, ezek a tehetséges rendezők pedig meg is fogadják ezt, hiszen előszeretettel dolgoznak együtt ugyanazzal a komponistával. Íme a kedvenc párosaink.
Évek óta a megy a pletykálkodás, a stábrendezés, és a forgatókönyv-válogatás. Most úgy tűnik, hogy az előkészületek végre véget értek.
Ráadásul még a Wild Hearts megjelenés utáni tartalmaiért sem kér majd pénzt a kiadó.
A Backblaze több mint 230 ezer merevlemez alapján készített statisztikát, amelyben az öregedés kifejezetten fontos szerepet játszott.
Lesz azért megoldás arra, hogy lehessen még játszani vele.
Komoly felháborodást okozott az alkalmazottak között, ahogy a GameStop a nemrég történt bűncselekményt kezelte.
Nosztalgiázással készül a Universal a Fast X első trailerének kiadására.
Bármi is történik a többi részleggel, a vállalat abban biztos lehet, hogy a PlayStation hozni fogja, amit elvárnak tőle. Most sem okozott csalódást.
A Santa Monica kollégái megköszönték a támogatást, miközben számolgatták az elsőrangú munkájukkal kiérdemelt bevételt.
A tavaly nagy reményekkel elindított mobilos Apex Legends kiadás közel sem volt akkora siker, mint amekkorát vártak tőle.
Még a The Callisto Protocol is erősebben nyitott a felújított sci-fi horrornál.
A blockbuster nagyágyúk mellett a csemegékről is szó esett a Pulicast év eleji adásában.
2023-ban sem maradtok Tech Szakkör Podcast nélkül, már itt is van az első adás.
Persze nyilván így sem maradunk saját előadások, showcase-ek nélkül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)