Leforgatták a Suicide Squad alternatív befejezését Jokerrel, csak épp nem mutatták meg nekünk
David Ayer elárulta, hogy gyakorlatilag teljesen kész az általa preferált befejezés, a rajongók pedig az "Ayer Cut" közzétételét követelik.
David Ayer elárulta, hogy gyakorlatilag teljesen kész az általa preferált befejezés, a rajongók pedig az "Ayer Cut" közzétételét követelik.
A ma bemutatásra kerülő telefont dedikáltan a játékosoknak szánja a gyártó, így nem csoda, hogy az élmény javításához még jó pár kütyüt felsorakoztatnak az eszköz mellé.
Viszont a Behaviour Interactive már ősz elején elmossa valamelyest a határokat bizonyos platformok között.
Sokféle véleményt lehet hallani cégektől azzal kapcsolatban, hogy vált be náluk a távmunka a járvány alatt és így folytatják-e később is. Most egy nem túl rózsás kép következik.
A hét legfontosabb eseménye mindenképp a Ubisoft Forward játékbemutató volt, de a francia kiadó újdonságai mellett is van miről mesélnünk a legújabb GameStar Hype-ban.
Idén szinte biztosan nem képesek teljes kapacitásra visszaállni a filmszínházak, bevételek terén pedig még hosszabb időre lesz szükség a regenerálódáshoz.
A folyamatos tesztelési kötelezettség a koronavírusjárvány visszaszorításának fontos módja, de alaposan lelassíthatja a most újrainduló filmes és tévés forgatásokat.
Egy Ryzen 9-es processzort és egy RTX 2080 Ti-t választott, de voltak nehézségei az összerakásnál.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be, hogy idén elmarad az összes augusztus 20-i ünnepség, amelyeket későbbi időpontban sem fognak bepótolni.
Nem ez lesz Christopher Nolan leghosszabb filmje, de a legrövidebb sem.
Akkorát dobott a játékosok vásárlási kedvén a koronavírusjárvány, hogy a Sony a hírek szerint átgondolta gyártási terveit.
Charlize Theron maga beszélt az Atomszőke folytatás munkálatairól, és a tárgyalásról a Netflix fejeseivel.
Egy londoni idősek otthona lakói a konronavírusjárvány alatt úgy ütötték el az időt, hogy újraalkottak saját fotóikkal pár lemezborítót. A végeredmény magáért beszél.
Egyre több helyen döntenek újra a szigorítások mellett. A hongkongi Disneyland is lehúzta a rolót.
A Geraltot alakító színésznek a Vaják sorozat forgatásán akadtak gondjai.
Kate Kane a múlté, teljesen új karakter bújik Batwoman jelmezbe a CW sorozatának második évadban. Már az új színész is megvan.
Már öt éve terelgetjük a virtuális labdát a távirányítós kisautóinkkal.
A járvány miatt nem dolgozhatnak a jól megszokott módon a Square Enix fejlesztői, de elvileg nincs ok a pánikra.
Batman után most Superman filmes pályafutása kapcsán adhattok számot tudásotokról
Érdemi fricskának gyenge, vígjátéknak korrekt, reklámnak egész jó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)