Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 2179

CRC, Insane módra!

Hír | 2005.06.22 18:40

Ma délután az Invictusnál vendégeskedtem, ahol is láttam és kipróbáltam, hogy mi változott, mi fog változni a CRC 2005-öt illetőleg. Nos, elsőként említeném, hogy az Insane 2-re vágyakozók álma részben teljesülni fog. Először is kezdjük azzal, hogy a multis lehetőségekre igen erősen rágyúrnak a fiúk. Több olyan, szimulátorokban eddig soha nem látott módot is kipróbálhattam, amelyek igazán izgalmasak voltak. Elsőként említeném, hogy van CTF. A játékos felveszi a zászlót, majd egy kijelölt pontra be kell száguldoznia vele... Ha ilyen könnyű lenne! Az ember mögött hatan jönnek, mint a 'zállat, és rontanak neki, hogy elvegyék a zászlót. Aztán olyat is játszhatunk, hogy egy chechkpointot kell elérni, aki a leggyorsabb, pontot kap. De ami leginkább lázba hozhat mindenkit - érzésem szerint -, az az a multis lehetőség, melyben szándékosan halálra kell törni, zúzni a másikat. Ezért jár a pont, aki a legtöbbet szerzi, győz. A legjobb azonban, hogy az Invictus nem csak az Insanes kalandokra vágyók álmait teljesíti a CRC 2005 továbbfejlesztésével, hanem a komoly szimulátorért rajongókét is: a versenyzés részt a mostaninál is jobban optimizálva, fejlesztve és hangolva igyekeznek még jobbá tenni.

A Falcon szereti kettővel

Hír | 2005.06.20 21:36

A Falcon 4.0: Allied Force fejlesztői elárulták, hogy repülőszimulátoruk támogatni fogja az új, kétmagos processzorokat. Intel környezetben tesztelték a kicsikét, és mindkét proci aktívan kivette részét a számításokból. A teljesítménymérések szerint sokkal jobban teljesít a játék így, mintha csak az egyik mag üzemel.

[MOVIE] Sudden Strike 3

Hír | 2005.06.16 09:11

Sok kritika érte már a Sudden Strike III-at, most a fejlesztők próbálnak ezen javítani. Kiadtak egy videót kedvence tengeri-csataszimulátorukból, melyben 27 megányi anyagot megnyitva tárul elénk némi in-game animáció. Aki megkukkantaná, hogy jelenleg miként fest a Sudden Strike III: Arms for Victory, az itt megtalálhatja az említett videót.

[DEMO] Salvo!

Hír | 2005.06.15 20:20

A Sharpnel Games kiadta tengeri csataszimulátorának, a Salvo! című játéknak a frissített demóját. Ebben a kipróbálható verzióban kettő és félszáz megabájtnyi méretben próbálhatja ki magát minden vállalkozó, aki meglesné a négy tutorial egyikét, vagy a teljes kampányt. Az előző demóhoz képest verzióbeli frissítésként könyvelhető el jónéhány hiba javítása. Minden továbbiért és magáért a demóért erre tessék...

Virtual Skipper 4 közeleg

Hír | 2005.06.14 09:44

A Focus Home Interactive csapata úgy tűnik még mindig lát fantáziát a Virtual Skipper sorozatban, melynek immáron a negyedik felvonását jelentették be. Egyelőre nem sokat tudni róla, de az erősen rétegjáték (mely lényegében egy vitorlás hajószimulátor) összesen hat új behajózható területet tartalmaz majd, és az ígéretek szerint idén októberben kerül a boltokba.

Bowling Champs - az alsókategóriás

Hír | 2005.06.14 06:15

Bowling Champs - mindenki ismeri ezt a sportot... Nem takarhat tehát a cím sem mást, mint az erre a sportra épülő szimulátort, amit a mai napon a Xing Interactive és a német Mediaseasons közösen jelentettek be. Nem csak Bowling Champs lesz ám, további tervbevételek is vannak: Winter Sports Extreme, Championship Soccer, Pool Champs, Amju Super Golf, Cricket Champs, Tennis Champs és Shufflepuck Champs. Terjedelmes lista... A Bowling Champs augusztus 27-én, 10 €-s áron vásárolható meg a boltokban. Thanks WP.

[MOVIE] NHL 06

Hír | 2005.06.13 13:34

Annyi NHL címet jelentettek már be, és annyi jelent már meg, hogy aki nem rajong a jéghokiért, az meg sem tudja őket különböztetni. Az NHL 06 az egyik legújabb, amely a sorozatot szimulátorként dolgozza fel. Aki olvasgatna a játékról, mi is lesz benne - részletes felsorolás -, hogy is lesz, mikor, merre, hány óra, az ide nyomjon, de aki már egyből tépné a videót, az erre kattanjon.

[MOVIE] Néhányok...

Hír | 2005.06.10 08:30

Hehe, tegnap este kicsit benéztem a videókat, pedig nagyon ki akartam őket tenni. Most bepótolom, jó?

  • Auto Assault interjú (18,7 MB) Javában tolják az Auto Assault bétatesztjét. Ennek apropóján kamera elé ültették Scott Brown elnökcsávót, aki két és fél percen keresztül dumcsizik nekünk.
  • Desert Law E3 Trailer (50,1 MB) Megérkezett az első, egyben E3-as bemutatója a Desert Law című posztapokaliptikus valós idejű stratégiának, amely másfél percen keresztül nagy felbontásban tárja elénk a játékot.
  • ECHO: Secrets of the Lost Cavern movie (37,3 MB) A Dreamcatcher gondozásában készülő első személyű point-n-click kalandjáték óriásfelbontású új videóját köszönhetitek e fájl személyében.
  • Falcon 4.0: Allied Force movie (21,3 MB) A repülőszimulátor következő része jó ideje hegesztés alatt áll már. A fejlesztők most értek rá összedobni egy videót, ami pilótafülkében és kültéren játszódó jeleneteket is tartalmaz.
  • GODS: Lands of Infinity movie (41,4 MB) Már rég nem érkezett semmi erről a középkori fantasy szerepjátékról. Ennek okán is javallott a kétperces animáció beszerzése.
  • PT Boats: Knights of the Sea E3 trailer #2 (131 MB) E második világháborús szimulációs cucc első E3-as bemutatóját követően most előhozakodtak egy másodikkal. Sok jelenet ugyanaz, de a három percbe sikerült újakat is elhelyezni. Ráadásul most nem zenei aláfestés van, hanem a játék zajai.
  • Star Wars Galaxies FanFest video
  • Star Wars Galaxies Capitol Ships video Ők ketten nem annyira hivatalos vidernyákok, de a rajongóknak érdemes belekukkantani, mert sok érdekes részletet tartalmazhatnak e készülő MMORPG-ről.

  • Trainz Railroad Simulator 2006

    Hír | 2005.06.02 23:01

    Készül a Trainz Railroad Simulator legújabb része. A 2006-as kiadás még idén érkezik és az összes eddigi vasúti szimulátor legjobbika lesz az ígéretek szerint. A játék fizikai és grafikai motorja egyaránt átdolgozásra került, a beépített Letöltő Központ segítségével pedig egyszerűsödni fog majd a frissítések, kiegészítések beszerzése. További infókkal az elkövetkezendő hetekben hajlandó csak szolgáni a kiadó.

    [MOVIE] Hárma...izé..négyen!

    Hír | 2005.06.01 22:12

    Ma esti koffeinadagnak tökéletesen megfelel az alábbi szösszenet. Pár letölteni kívánkozó júzer már itt döngeti a kapukat, úgyhogy rövidre fogom. Magyarázat a címhez: amikor elkezdtem, még csak három volt :)

  • Big Mutha Truckers 2: Truck Me Harder Jó kis szlenges címmel egyértelmű a hangulat is, a témát pedig a szótárban találjuk. Kamionos királyság! Új videót erre lelitek.
  • Heroes of The Pacific Csendes-óceános repülős lövöldözüs szimulátor. Szerintem. De mások szerint is. Repülni jó, de letölteni biztonságosabb. Katt!
  • TimeShift Időt manipulálni jó dolog. Ejj, ha megtehetném, de mennyi mindent másképp csinálnék... Na de egy FPS-ben, mint a TimeShift, ilyeneken agyalni nincs idő. Szerencsére a videó nézegetése közben még marad rá pár percünk. A szösszenet az E3-ról való még.
  • Worms 4: Mayhem Végére hagytam (meg hát az ábécé is így van valahogy) kedvencemet, a Worms sorozat következő darabját, a Worms 4: Mayhem-et. Kukacok powa, pláne rakétavetővel, meg csatabárddal. Muhhahahaha, videó itt.

  • T-72: Balkans on Fire! GOLD

    Hír | 2005.05.31 11:49

    Elkészült a T-72: Balkans on Fire! című tankszimulátor az orosz Crazy House fejlesztőcsapat berkeiben. A történet az 1991 és 1995 közötti Jugoszláviában játszódik, ahol is mi egy tankot alakítunk... Vagyis nem. Parancsnokok vagyunk. :) Ennek örömére két animációt is kiadtak.

  • T-72: Balkans on Fire! Intro Movie (9,7 MB)
  • T-72: Balkans on Fire! Gameplay Movies (147,36 MB)

  • [MOVIE] The Guild 2

    Hír | 2005.05.31 07:39

    Egy hónappal és egy nappal ezelőtt adtunk hírt róla, hogy jön a The Guild 2. Nos, tényleg jön, hiszen a 4HeadStudios most alaposan megmutatta az RPG-t. A játék a középkori élet alapjaira épül, RPG-akció-életszimulátorként működve. Minden valós idejű, tehát a városi sétánk alatt könnyen előfordulhat, hogy kirabolnak egy boltot például. Több érdekes karaktert is választhatunk majd. További infó a játékról itt, aki pedig a videót tépné egyből, az alant kattanjon - hozzáfűzném, érdemes megnézni, elég jól fest!

    ToCA Race Driver 3 - bódottá'

    Hír | 2005.05.25 21:44

    No, ilyen is ritkán van. Csúsztatás helyett, előre hozták a ToCA Race Driver 3 megjelenését. Konkrét dátum még most sincs, de annyit tudni, hogy a korábbi megjelölés helyett, (tél) már ősszel a boltok polcain találhatjuk ezt az autószimulátort. Ezen az oldalon további infókat találhattok a játékkal kapcsolatban. A számmisztika kedvelőinek jegyzem meg, hogy az előző volt a 16666. hírünk! Gyertek kommentelni:)

    [PATCH] Pacsuli

    Hír | 2005.05.25 10:49

    A javítócsomagok áradata nem állt meg, csak talán egy picit csillapodott. Az alábbi adag éjjel érkezett.

  • Elite Warriors: Vietnam E taktikai harci szimulátor legújabb, 1.03-as javítását erről az oldalról érhetitek el.
  • Juiced Demo Nem tévedés, a harmadjára is kiadott demóhoz került elő egy javítás. A 9 megás fájlt itt találjátok.
  • Doom 3 Őt talán ismeri mindenki. Megérkezett a 33 megás 1.3-as patch, plusz még egy SDK is, amely a forráskódon kívül különféle modelleket, stb. is tartalmaz.

  • [MOVIE] World Racing 2

    Hír | 2005.05.24 06:39

    Mégegy E3-as videó, ezúttal a World Racing 2-ről. Elődjét ismerjük, szeretjük, ahogyan majd ezt is :). Nagyfelbontásban, majdnem négy percig csodálhatjuk ezt az autóversenyt, aki szereti a szimulátorokat, nézze meg. No és csak 46 mega... Klikk!

    [PATCH] Esti orvosi csomag

    Hír | 2005.05.23 21:38

    A Third Wire Productions csapata végre kidobott egy újabb peccset a Wings Over Vietnam repülőszimulátorhoz, melyben a kampányokban található bugok mellett a co-op mód hibáit is orvosolták. Erre parancsoljatok a stuffért. Második javításunk szintén a Third Wire Productions csapatához fűződik, melyet ezúttal a Strike Fighters: Project 1-hez követtek el és ami szintén egy szimulátor gamma. Az SP3.1 kódnévre hallgató patchért erre tessék!

    [KéPZ] MotoGP 3

    Hír | 2005.05.23 14:35

    Manapság nem nagyon vagyunk eleresztve motorszimulátorokkal, de hála az égnek a Climax csapata végre megtöri a csendet, ugyanis gőzerővel készítik a MotoGP harmadik részét, melyről most friss szépségek láttak napvilágot. Várható megjelenés ez év szeptembere és remélem ezúttal a THQ nem tolja el a dátumot, nem úgy, mint a S.T.A.L.K.E.R. esetében.

    Mighty Eighth bejelentve

    Hír | 2005.05.17 22:15

    Ez a sajtóközlemény egy új, Mighty Eighth című harci szimulátorról mesél, mely lényegében a WarBirds folytatása és még mindig második világháborús környezetben játszódik. Elsősorban PC-re fejlesztik, de így is csak valamikor 2007-ben jelenik meg. Már most magukénak érzik a 2007-es év legjobb repülős szimulátor címét, ami szerintem enyhe túlzás. Állítólag egész Európa berepülhető (na, kíváncsi leszek, meddig húzták meg a határokat... :D), emellett vadonás új kommunikációs lehetőségeket ígérnek ember-ember és ember-gép között is.

    [MOVIE] The Movies

    Hír | 2005.05.13 10:20

    Megjelent egy újabb animáció a The Movies című filmipar-szimulátorból a Lionhead Studios fejlesztésében. A többivel ellentétben ez annyira nem kötődik az E3-hoz, és ez meg is látszik a videó minőségén. A klip a 'This is Hollywood' címet kapta és innen szedhető - mindössze 3,7 MB.

    Marine Park Empire

    Hír | 2005.05.12 22:28

    Van egy Marina nevű kedves ismerősöm... Ezt most csak azért mondom el, hogy újra elkezdjen csuklani, ugyanis vagy háromszor próbáltam leírni a most bejelentett Marine Park Empire új, vízalatti vidámpark-szimulátor címét, de mindig az ő nevét sikerült... Egyébként már be is indult a játék honlapja, ami bár nagyon csicsás, legalább annyira gagyi is :)

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)