Már a Cyberpunk 2077 is boldog karácsonyt kíván
A CD Projekt Red dolgozóit minden bizonnyal hatalmába kerítette az ünnepi hangulat. Jókívánságaikhoz készített animált képeslapjuk viszont érdekes találgatásokra is okot ad a Cyberpunk 2077 kapcsán!
A CD Projekt Red dolgozóit minden bizonnyal hatalmába kerítette az ünnepi hangulat. Jókívánságaikhoz készített animált képeslapjuk viszont érdekes találgatásokra is okot ad a Cyberpunk 2077 kapcsán!
Alan Wake most nem rúg labdába, viszont a Remedy következő, Xbox One-exkluzív játéka, a Quantum Break is van olyan érdekes, mint a csapat korábbi címei, sőt!
Egy érdekes kutatást vizsgáltunk meg, amely azzal foglalkozik, hogy a 13 évesek hogyan használják a Facebookot, a Twittert, az Instragramot és a hasonló közösségi oldalakat. Az eredmény meglepő lett.
A Star Trek Beyond első trailerének bemutatása után értelemszerűen rengetegen kíváncsiak a filmre, akiknek néhányat érdekességet el is árult a rendező, Justin Lin.
Egy érdekes kísérlet keretein belül köti össze a telefonodat és a PC-det a Google, ennek köszönhetően pedig az előbbiből igazi fénykard-kontroller válik.
A héten bemutatkozik a hetedik Star Wars film, ennek apropójából pedig a CineStar számos érdekességgel készült, amire érdemes nektek is odafigyelni.
Egy amerikai kutatócsoport meg akarta tudni, hogy mégis hogyan ítélik meg az emberek a videojátékokat és érdekes dolgok derültek ki.
Egy érdekes kedvcsinálót kaptunk az Assassin's Creed Syndicate-hez, ami nem csak azért érdekes, mert akár 360 fokban körbefordulhatunk benne.
A csodaszép játékaikról, és grafikus motorjukról ismert CryTek egy csak Oculus Rift-re megjelenő játékkal rukkolt elő. Elég érdekes témát talált hozzá.
A játéktörténelem egy érdekes darabját osztotta meg a nagyvilággal John Romero, ami az id Software alapításának napjaiba repít vissza minket.
Az Electronic Arts sok új játékot hoz 2016 első felében, és köztük lesz a tőlük némileg idegen, de részben ezért is nagyon érdekes Unravel is.
A Diablo III következő frissítésében is kapunk egy új bejárható területet, ahol a kemény ellenségek mellett egy érdekes, de nem túl vidám történet is vár majd ránk.
Az 576 KByte mai adventi akciójában lemez ugyan nem jár a játékok mellé, de a kedvezményes árú digitális kódokat ettől függetlenül rendkívül szórakoztató játékokra válthatjátok be.
A Highwire készülő játéka érdekesnek tűnik, de egyelőre nem tiszta, mire is számíthatunk majd a Golemben
A Sony bedobott még egy meglepetést a műsor végére, ami főleg a japán játékok és a Studio Ghibli rajongóinak lehet érdekes: íme a Ni No Kuni folytatása!
Kiderült néhány érdekes dolog arról, hogy hogyan is fog működni a PlayStation 2 emuláció a PS4-en.
Az Uncharted 4: A Thief's End egyik legvonzóbb része továbbra is a sztori lesz, ami kapcsán egy érdekes új gonoszt ismerhettünk meg a The Game Awardson bemutatott trailerben.
Rövid időn belül két játék, a Star Wars Battlefront és a Just Cause 3 is ízelítőt kínált magából, miközben telepítettük. Még több ilyenre készülhetünk.
Szeretjük, amikor egy sandbox játékban vándorolva ilyen érdekességekbe botlunk. Ezúttal egy ismerős fegyver bukkant fel.
Végre egy nem spoileres, de annál érdekesebb infó derült ki a Star Wars VII-ről.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)