Pokoli démonokkal, született harcosokkal és a jéghideg világűr mélyének rémségeivel nézünk szembe.

Kockásított verdákkal csapatjuk napestig, levezetésként pedig a Battlefield széria egyik legjobbjával engedjük ki a gőzt.

Mesés fantáziavilágok hívásának engedünk ezekben a napokban.

Fénykardot ragadunk, lekaszaboljuk a zombikat és karót döfünk a vámpírok szívébe.

Los Angelesbe megyünk, ahol a jelenben zombik, a távoli jövőben pedig robotdinoszauruszok lakmároznának a húsunkból.

Radioaktív pusztaságban, kockamalacok által lerohant kockavilágban és kísértet járta japán metropoliszban hajszoljuk a kalandokat.

Begőzölt spanyol parasztok és hollywoodi sztárok társaságában ütjük agyon az időt.

Izgatottan várunk a sorunkra, és reméljük, hogy nem kell beérnünk valamely tartaléknak szánt címmel.

Rémisztő spanyol faluban, cyberpunk amerikai metropoliszban és telepeseket váró szigeteken keveredünk különféle kalandokba.

Egy fantasy és egy sci-fi eposz között fejest ugrunk az ifjabb játékosgeneráció kedvenc lövöldéjébe is.

Rájöttünk, hogy a videojátékok tulajdonképpen időgépek: egyaránt felfedezhetjük a távoli jövőt és a múltat.

Még kitartanak a régi és nem is olyan régi kedvencek, de azért már elkezdtünk kacsintgatni az újdonságok felé.

Hagyjuk, hogy elbűvöljenek a varázsvilág, a virtuális valóság és az ókori Egyiptom csodái.

J. K. Rowling varázsvilágát csak a virtuális valóság és a második világháború kedvéért vagyunk hajlandóak elhagyni.

A zene ütemére húzzuk meg a ravaszt az Ishimurán és a legújabb CoD kitalált konfliktusaiban.

Szembenézünk a rémálmainkkal és rettentően kínos dialógusokkal, mielőtt átadnánk magunkat a zene ritmusának.

Választhatunk a gombafertőzéssel súlyosbított posztapokalipszis és a középkori pestisjárvány, valamint tengernyi patkány között, de akár vissza is ülhetünk az iskolapadba.

Először összemegyünk, aztán vissza az időben, legvégül pedig a zene ritmusára húzzuk meg a ravaszt, és úgy engedjük ki a gőzt.

Komolyan vesszük a komolytalant, nagyok leszünk a kicsik között és megpróbáljuk megérteni, amit nem lehet.

Ha túléljük Justin Roiland agyzsibbasztó poénjait, és nem tépi le a fejünket egy óriás varangy, még mindig lelövethetjük magunkat.