Tizenöt hírhedt filmes pszichopata, akiktől kiráz minket a hideg
Tele a fejük negatív gondolatokkal.
Tele a fejük negatív gondolatokkal.
A két klasszikus platformjáték egybecsomagolva érkezik majd konzolokra.
Varázsitalok, seprűn lovaglás és varázslatok mellett egy jó adag új ruha és egyéb csecsebecse érkezik a bővítőcsomaggal.
Egy új játékmechanika nem túl becsületes kihasználása mellett azért az "okos" srácok arra is figyelnek, hogy mások élményét ne rontsák el.
Félmilliárd dollár felett a jár a film a hétvége után.
A Rocksteady játékait egybecsomagolva is megvehetjük dobozos formában, legalábbis erről árulkodnak a brit Amazonról szivárgott infók.
Josef Fares szerint a multiplayer élményt nem szabad alábecsülni. És tudjuk, hogy ez nála mit jelent, nem azt, amire mindenki elsőre gondol.
Még az alapvetően is alacsony becsléseket is sikerült alulmúlnia Simon Kinberg filmjének.
A szebb napokat is látott kiadó megfelelő befektetések hiányában könnyen tönkre mehet.
Aki korábban lecsúszott róla, az most újból megpróbálkozhat a becserkészésével.
Már hivatalos adat is van arról, hogy mennyire elképesztő nyitást produkált a Respawn battle royale játéka.
A sárkányos mese harmadik felvonása ismét bebizonyította, hogy nincs minden rajzfilmes folytatás halálra ítélve. Az utóbbi idő tapasztalatai után pedig ez ránk is fért.
Az Evo Japan során tartott közvetítésbe becsúszott némi fenekelés, de ez még a kisebb probléma volt.
Aki szeretné bepótolni konzolokon az eddigi LEGO Marvel játékokat, az egy tripla címet tartalmazó kollekcióval megteheti.
Aldo Jones egy másfél perces viccet csinált abból a pár másodpercből, amikor a Végjáték előzetesében Scott Lang bekopogott a Bosszúállók bázisára.
A nagy koccintások, üdvözlések, ölelések közben a Quantic Dream azért csak becsusszantott egy gyanús sort a köszöntőjébe.
Az első részben megmentettük a nőt, a világot, sőt még önbecsülésünket is. A második rész jóval emeli a téteket - most bajszunkért vonulunk háborúba.
Szomorú hírt kaptunk a Grinding Gear Gamestől, akik saját bevallásuk szerint kicsit alábecsülték a szükséges munka mennyiségét.
A Rainbow Six: Siege fejlesztőcsapata ismét becsempészett egy rejtett utalást, amit csak a drónunkkal fedezhetünk fel.
"A legelső jelenet, amiben a Trónok harcában szerepeltem, az egy pucér jelenet volt" - ilyen és ehhez hasonló érdekességeket mondott nekünk Eugene Simon a Bécsi Comic-Con 2018-on. Nézzétek meg a videónkat, hogy milyen volt az esemény.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)